1. Földrajzi elhelyezkedés, adatok
Korzika szigetét
sok névvel illették már, mint például „A Szépség szigete”, „Napóleon szigete”, „Az illatos sziget” , „A (nap)fény szigete”, „A
hegyi emberek szigete”.
Korzika a
Földközi-tenger negyedik legnagyobb szigete. 17 kilométerre fekszik a francia
partoktól délre és 85 kilométerre az olasz partvonaltól. Szardínia szigete
felett helyezkedik el. A főként hegyvidéki domborzat állattenyésztést és
hegyvidéki mezőgazdaságot tesz lehetővé. Korzika területe 8681 négyzetkilométer.
Partvidéke 1100 kilométer hosszú, homokos, éhol kavicsos strandok, festői,
sziklákkal tagolt öblök jellemzik. A partok mentén kb. 100 kisebb és nagyobb
sziget sorakozik szétszórtan.
Korzika Franciaország
26 régiójának egyike, de bizonyos tekintetben a többi régiótól eltérő jogállása
van, sajátos jogállással bír autonómiája. Több olyan fontos jogot élvez, amely
szélesebb hatáskört biztosít számára, mint amennyivel a többi régió rendelkezik,
de összességében jogi helyzete mégiscsak a többi régióéhoz hasonló. A
köznyelvben Korzikát mindenesetre csak régiónak nevezik. A szigetet Franciaország
partjaitól a Ligur-tenger választja el, ennek ellenére Korzika hivatalosan
Franciaország szerves részének, és nem tengeren túli területnek számít.
Korzika szigete a mai napig Franciaország része. A sziget 302 ezer lakójából
290 ezer tekinthető effektíven korznak, de diaszpórában még rengeteg korz
nemzetiségű él, becslések szerint a 600 ezret is megközelíti a korz
nemzetiségűek száma.
Zászlaja: A sziget jelképének atyja egyesek szerint Pascal Paoli
volt, aki a szardíniai zászló motívumát
használta fel a függetlenségi törekvéseinek kifejezésére. A fehér alapon fekete
mór fej, így lett a szabadság, a jövőbe vetett hit megtestesítője.
|
Közigazgatás
|
|
|
Ország
|
Franciaország
|
|
Rang
|
Régió
|
|
Székhely
|
Ajaccio
|
|
Megyéi
|
Corse-du-Sud(2A)
Haute-Corse (2B)
|
|
Elnök
|
Paul Giacobbi
|
|
Népesség
|
|
|
Teljes
népesség
|
302 000 fő (2008)
|
|
Ebből
korzikai
|
290 000 fő (2008)
|
2. Eredet, történelem[1]
Kr. e. 6.
évezredben már az laktak emberek Korzikán. Számos leletet találtak a
történészek, amelyek igazolják az állítást. Az első embercsoportok Korzikán a
ligurok voltak, pontosabban egy toszkánokkal kevert törzs, amely Szardínia
egyes részein is megtelepedett. A 3. és 4. évezred között az arzachenai kultúra
fejlődött ki a szigeten. Az Kr. e. 3. és az Kr. e. 2. évezredből kőszobrok,
kőtömbök és síremlékek maradtak fenn.
A sziget az
évszázadok során folyamatosan váltakozva különböző népek befolyása alatt állt.
Föníciai és etruszk hódítók után Kr. e. 560 körül görög telepesek érkeztek,
majd karthágói befolyás alá került egészen Kr. e. 237-ig, ekkor elfoglalták a
rómaiak. Korzika római irányítás alatt maradt egészen 430-ig, ekkor vandálok,
majd gótok rohanták le. 552-ben a Bizánci Birodalom fennhatósága alá került,
majd a bizánci uralom összeomlása után egymást követően újabb befolyások érték:
előbb a lombardok szállták meg, majd 713-tól rendszeressé váltak az arab
hódítások, végül, a 8. század végén Nagy Károly foglalta el és tett rá
kísérletet, hogy a Frank Birodalomhoz csatolja. 806-tól kezdve többször is mór hódítók
szálltak partra, de 810-ben vereséget szenvedtek a frankoktól. 850-től 1034-ig
a Nyugat-római Birodalom és Toszkána között dúló viszályt is kihasználva a
sziget nagy részét a mórok mégis meghódították, ezt követően azonban a 10.
század végére feudális anarchia alakult ki. 1077-ben a pízai püspök révén
Korzika a pápai legátus részévé vált és így mintegy 200 évig a Pízai
Köztársaság fennhatóság alá került. A kláni kötelékek a XI. századtól uralták a
korzikai társadalmi és gazdasági viszonyokat. Ez a vérségi kapcsolaton alapuló
társadalmi szervezőrendszer szigorú fegyelmen alapult. Kifelé rejtették, de
működése érezhető volt minden területen.
Folyamatos
térhódítása után azonban 1284-ben a pízaiak ellen vívott meloriai csata után
Korzika felett egy időre a Genovai Köztársaság vette át az irányítást, velük
azonban 1296-tól az aragóniaiak is folyamatos harcban álltak a területért, akik
1406-ban a sziget nagy része felett át is vették a hatalmat, ám 1434-ben Genova
föléjük kerekedett és az 1553-tól 1559-ig tartó rövid francia uralmat
leszámítva, a 18. század végéig helyi lázadások és külső támadások ellenére az
ő fennhatóságuk alatt maradt.
1755-ben
kétszeri francia beavatkozás után, Pascal Paolit kinevezték tábornagynak és
kikiáltották a Korzikai Köztársaságot. A Korzikai Alkotmány volt az újkor első
független, nemzeti alkotmánya, ami a felvilágosodás elvei szerinti demokráciát
hozott létre, és noha kevésbé ismert, előfutára volt az USA 1777-ben, és
Lengyelország 1791-ben elfogadott alkotmányának. A létrejövő liberális
politikai rendszer a maga idejében egyedi volt, a történelemben elsőként
szavazójogot biztosított a nőknek.
1768-ban XV.
Lajos, Franciaország királya Genovától megvette annak a szigettel kapcsolatos
minden követelését és 1769-ben a köztársasági erők visszaverésével Korzika
felett átvette az irányítást. Paoli Londonba menekült, a nagy francia
forradalom után az Angliában próbált szövetségeseket találni Korzika
függetlenségére irányuló törekvéseihez.
1794-ben az
angolok elfoglalták a szigetet és kikiáltották az Angol-Korzikai Királyságot,
azonban 1796-ban a Nemzetgyűlés egy 1789-es rendeletében kimondottaknak
megfelelően Franciaország azt a sajátjának tekintette és visszafoglalta.
Az első
világháború nagy veszteséget okozott, mert a francia haderőkben nagy létszámban
voltak korzikai férfiak. A sziget férfi lakosságának kétharmada esett el a
frontokon.
A második
világháború előtt (a harmincas évek elején) a Mussolini vezette Olaszország
magának kiáltotta ki Korzika szigetét. Az ottani lakosok hevesen tiltakoztak
ellene és 1938-ban francia hűségesküt tettek. Ezzel kissé ellentmondásos az
1973-ban elégetett nyilvános francia zászlóégetés.
A francia
hűségeskü és a triokolór égetése között 35 év telt el, ami bőven elég volt egy
autonómista mozgalom kialakulására. Ez meghatározta Korzika jövőjét. Eredetük
az első világháború túlélőinek szenvedélyes nacionalizmusára vezethető vissza.
1969-ben de
Gaulle köztársasági elnök népszavazást írt ki a regionalizálásról, amelyet a
francia nép nagy része elvetett. Utóda, Pompidou, Napoleon születésének 200.
évfordulóján kijelentette, hogy Korzikának egyfajta autonómiára van szüksége.
Ezt követően 1970-ben leválasztották a Provence-Cote d’Azur (francia riviéra)
területtől. 1973-ban volt a tömegmegmozdulások első éve. Pár évvel és
terrorcselekménnyel később egy régió specifikus hatáskört kapott Korzika.
A sziget
napjainkban sem a legfejlettebb régiója Franciaországnak. Társadalmilag is
kissé elmaradott (gyakori a családok közti széthúzás, a bosszú). Sok korz a
nehéz gazdasági helyzet miatt hagyta el korábban a szigetet. Gyakoriak a
szeparatista megnyilvánulások, de a francia uralmat a sziget felett komolyabban
nem ingatta meg semmi az utóbbi két és fél évszázad alatt.
3. Autonómia
Korzika
autonómiája elsősorban területi elvű vagyis regionális autonómia, regionális
többséget alkotó kisebbségi lakossal, speciális nyelvi és kulturális jogokkal.
A kisebbségnek Franciaország az országoshoz képest többletjogokat biztosít, és
a szigeten, vagyis regionális szinten abszolút többséget alkot a korz kisebbség.
„A többségi elv érvényesülésének erejéig önállóan dönthet saját ügyeiről,
azonban a cél ebben az esetben is a történelmi régió autonómiájának a
biztosítása.”[2]
Korzika
szigetének autonómiáját a területi autonómia negatív példájaként említi a
szakirodalom. „Fábián Gyula és Ötvös Patrícia a kisebbségi regionalizmus
példájaként emlegeti. A régió olyan terület, amelyen bizonyos népcsoport egy
konkrét célt szeretne megvalósítani a helyi –emberi és gazdasági – erőforrások
megfelelő mozgósításával. Korzika sziget autonómiájának legnagyobb
hiányosságai, hogy a francia állam nem ismeri el a korzikai identitást, illetve
elismeri a korzikai nyelvet önálló nyelvként, de szervezet nem szabályozza. A
régiót központi akarattal hozták létre, ezért központi akarattal gyakorlatilag
bármikor meg is szüntethető. Jogosítványai rendkívüli módon központ-függőek
ezért bizonytalanok és állandóan változnak, módosulnak. Korzika szigete egy
általános önkormányzati decentralizálódási folyamat keretében, első alkalommal
1982-ben kapott különleges jogállást. Sajátos jogosítványokkal rendelkező
régióból 1991-ben (korzika- törvény) vált egyedi jogállású közösséggé, de ez
elég hiányos volt, mert a helyi prefektust továbbra is a franciák nevezték ki.
Ezt követően a „helyi hatalmat” az 51 tagból álló demokratikusan megválasztott
Korzikai Gyűlés gyakorolja.”[3]
2008. január
12-én sorkerült egy nagyobb szeparatista mozgalomra, amikor 18 szeparatista egy
párizsi kormányrendelet miatt hajtott végre francia kormányépület elleni
támadást és egy újabb robbantásos merényletet is történt. 2000-ben volt terv
arra, hogy nagyobb autonómiát adnak a szigetnek, de ezt a francia parlament
elutasította, attól tartva, hogy más francia régiók is nagyobb önállóságra
törekednének. A terv francia támogatói pedig azt várták ettől, hogy ezzel megfékezhető
lesz a szeparatizmus.
4. Politika (a Franciaországhoz fűződő viszony)
„Franciaország,
aki folyamatosan tagadja, hogy területén kisebbségek élnének (lásd például
Franciaországnak a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 27.
cikkelyéhez fűzött fenntartásait). Teszi ezt annak ellenére, hogy területén él
egy kb. kettő és fél milliós breton közösség, egy másfél milliós
elzász-lotaringiai közösség, egy jelentős lélekszámú korzikai közösség. A francia
értelmiségi körében elterjedt álláspontnak jogi tartópillérei is vannak. Az
Alkotmányozó Tanács több ízben megerősítette, hogy a francia Alkotmány által
tiltott ismérvek alapján minden megkülönböztetést elutasít. Fontos kérdésben
döntést is hoztak: korzikai kollektív tulajdonú föld nincs, mert „korzikai nép”
sincs (1991).”[4]
5. Gazdaság
A sziget
gazdasága a II. világháborút követően még szegényebb lett, mivel gazdasági
fejlődése nem követte az „anyaországát”.[5]
Korzikában nem fejlesztették sem a mezőgazdaságot, sem az iparágakat, ez
hanyatlást idézett elő. Ennek hatására az őslakók egy része kivándorolt. Ekkor
mélypont következett be, amit orvosolni kellett, meghirdették 1957-ben a
„regionális Akcióprogram Korzikáért” nevű programot. A terv célja a gazdaság
fellendítése volt, aminek érdekében 1957 és 1975 között 350 millió frankot tettek
bele a programba, vállalatokat hoztak létre.
A fejlesztésnek
negatív hatásai is voltak. Olyan vállalkozók telepedtek be a szigetre, akik nem
törődtek a hely természeti adottságaival. Ez megmutatkozott a radikális szőlő
és déligyümölcs termesztésben. Ennek következtében az akkori bortermelés 75 %-a
hamisított volt. 1972-ben ennek kiküszöbölésére született meg a „bortörvény”,
amely rendezte a bortermelési viszonyokat.
Korzika fő
gazdasági jelentősége a turizmusban
található. Nyaranként évi egymillió turista látogat el a szigetre. Időbeli és
térbeli vonatkozásban elosztása igen szélsősége, mely sok nehézséget von maga
után.
Ipara
jelentéktelen, csupán part menti szerepet tölt be. A dolgozók nagy részét
építkezési és közműépítő vállalatok foglalkoztatják.
A sziget
gazdasági helyzetét ma is számos ellentét jellemzi: tradicionális körzetek-
modern szektorok között, idő tekintetében: „szezon” és az év fennmaradó része
között, a népesség tekintetében az „aktív” hányad és a közhivatalnokok között.
6. Közigazgatás
Korzika Franciaország 26 régiójának egyike, bár bizonyos
tekintetben azoktól eltérő jogállása van. Számos olyan fontos jogot élvez,
amely nagyobb hatáskört biztosít számára, mint amennyi a többi régió
rendelkezésére áll, de összességében jogi helyzete mégiscsak a többi régióéhoz
hasonló. Korzika kollektív territóriumának fővárosa Ajaccio. A régió
két francia megyére bomlik: Corse-du-Sud
és Haute-Corse.
Korzika
legmagasabb politikai szerve a Korzikai
Területi Gyűlés, amelynek ötvenegy tagját hat évre választják. Decentralizált
struktúra, önkormányzatiság jellemzi közigazgatást. Nincs törvényhozó jogköre,
csupán tanácsadóként működik. Megszavazza a „területi közösség” költségvetését,
és elfogadja Korzika fejlesztési tervét. Új hatáskör a gyűléstől, hogy
bizalmatlansági indítvánnyal megvonhatja bizalmát a Végrehajtó Tanácstól.
A Területi Gyűlés végrehajtó szerv a Végrehajtó Tanács, amelynek az elnökön
kívül nyolc tagja van. A gyűlés közül választják tagjait. Elnöke gyakorolja a
végrehajtó hatalmat. Nincs normatív jogszabály alkotási hatásköre. Irányítja a
területi közösség tevékenységét, ami a kompetenciájába esik.
Teljes mértékű
kompetenciája a következő témákban van: légi és tengeri közlekedés kulturális
tevékenységek, turizmus, egyetemi épületek építése és finanszírozása. Részleges
kompetenciával a következőkben rendelkezik: mezőgazdaság, halászat a kultúra, a
korzikai nyelv.
A Korzikai
Gazdasági, Szociális és Kulturális Tanács ezen kívül működik, ami egy segítő szerv. A gyűlés és
a tanács munkáját támogatja.
7. Kultúra
A 302 ezer
lakosú kis mediterrán sziget kultúrájában az olasz és a francia hagyományok
keverednek. A korzikaiak kizárólag római katolikus vallásúak.
7.a. Nyelv[6]
A korzikai
nyelvet beszélik Franciaországban, valamint Olaszországban, ezen belül pedig
Korzikán és Szardínia északi részén. Kb. 500 000 ember beszéli ezt a nyelvet
összességében. A francia nyelv használata egyre jobban elterjed a jobb
integráció és a munkalehetőségek miatt, és ez igencsak veszélyezteti a korzikai
nyelvet. Ez a jelenség különösen a 20. század második felében vált erőteljessé.
Napjainkra a francia igen erőteljes pozíciókat szerzett a média és az oktatási
rendszer révén, és lényegében a korzikai szülőkre hárul a feladat, hogy átadják
a korzikai nyelvet az új generációknak, ami egyre kevésbé sikeres. A korzikai
nacionalista mozgalom egyik nagy vívmánya volt, hogy elérték a korzikai
„nyelvvé nyilvánítását”, amelyet most már az állami iskolákban lehet tanítani,
igaz csak fakultatívan.
A korzikai nyelv
közel áll a toszkán nyelvjáráshoz és az olaszhoz. Tulajdonképpen átmenet az olasz és a szárd nyelv között. A korz
nyelvet Franciaország elismeri, de hivatalos szervezet nem szabályozza. A
korzok kíválóan beszélnek ezen kívül franciául is, Bonifacióban pedig egy ligur
nyelvvel kevert dialektust is használnak.
7.b. Művészet
Korzika szigete számos
nemzetközileg ismert művészt adott a világnak, többek között az absztrakt festő
François Lanzi és a többszólamú népdalének együttest Filetta és I Muvrini.
7.c. Hagyományok
Korzikán a francia
idegenlégiónak is van laktanyája, Calviban. Azonban arra nagyon ügyelnek, hogy
civileket soha ne érjen bántódás. A korzikaiak törvényként tisztelik a
babonákat, régi szokásokat. Erre példa, amikor egy kisgyerek foga jön, nem ehet
bárány- és disznóhúst, nehogy törpe maradjon, vagy május közepén nem tartanak
esküvőt, mert az rossz óment jelent. A híres Bosszúálló Madonna szobrát
Calviban az egyházi ünnepekre különféle ruhákba szokták öltöztetni. Az alsóruha
mindig a Madonnán marad, és a babona szerint tilos alá nézni. A monda szerint a
Madonna öltöztetőnője egyszer megszegte a szabályt, és abban a pillanatban
megvakult.
Különféle
ünnepeket szentelnek a gyümölcsöknek Korzikán. Híressé vált a Festa Antica, a
mandulaünnep, amelyet augusztus 15-én, Napóleon születésnapján tartanak. A
híres Calvi-i jazz fasztivált is a szigeten tartják meg, melyen a jazz
legjobbjai gyűlnek össze. Júliusban tartják Pignában a polifónia és a középkori
gesztaénekek világtalálkozóját.
Két ősi tánc
létezik Korzikán: caracolu, ez a nőknek a temetési tánca, a másik a moresca,
amely a keresztények és a mórok közötti harcot ábrázolja. Manapság ezeket már
nem igen táncolják. Hagyományörző néptáncok, mint például a quatriglia vagy a
scuttiscia újra nagy népszerűségnek örvendenek az elmúlt húsz évben.
7.d. Híres korzikaiak
A sziget Bonaparte Napóleon szülőhelyeként
ismert. Ajaccio városában született, 1769. augusztus 15-én. A szülei fiatalon
francia iskolába járatták, de ettől függetlenül 1793-ig meglehetősen sok időt
tölött a szigeten, amikor viszont a kialakult politikai helyzet miatt
családjával Franciaországba költöztek. „Jean-Jacques Rousseau a francia
felvilágosodás talán leghatásosabb könyvében, A társadalmi szerződésben egyebek
közt arra a jóslatra ragadtatta magát, hogy a civilizáció által meg nem rontott
Korzika „egykor még bámulatba fogja ejteni Európát”… A nagy filozófus nagyot
tévedett – Korzika nem adott példát az emberiségnek arra, miként lehet „jó
törvényekkel igazságos államot teremteni”. Annál inkább bámulatba ejtette
Európát Korzika nevezetes fia, ha nem is az „igazságos állam” megteremtésével,
de mindenesetre méltán világtörténelminek ítélt tetteivel.”[7]
Calvi városát a
helyiek Kolumbusz Kristóf
szülővárosának tekintik. A Genovaiak szerint persze az ő városuk szülöttje a
nagy utazó és felfedező. A történelem során nem ez az első ellentét Genova és
Korzika között.
A híres francia
színész és énekes Tino Rossi Ajaccio
városában született 1907. augusztus 29-én. További híres korzikaiak a világban:
Henry Padovani – énekes, a The
Police együttes alapítója; Pasquale
Paoli – Korzikai hadvezér és függetlenségi harcos; Tino Rossi – világhírű énekes-színész; César Vezzani – opera énekes; Marion
Bartoli – profi teniszjátékos.
Felhasznált irodalom:
Gerencsér Balázs- Juhász Albin: A
kisebbségi autonómia (működő modellek, magyar elképzelések) Budapest, 2001.
III. fejezet 6. rész 102-104.o.
Bognár Zoltán: Kisebbségi
autonómiák és a kisebbségek érdekeit szolgáló regionális autonómiák az. Európai
Unió tagállamaiban. 2007.
Demény Gyöngyvér: Etnopolitika
Franciaországban
Georg Brunner – Herbert Küpper Európai autonómia-megoldások: A kisebbségi
önkormányzatok autonómia-modelljeinek tipológiája. 2004.
Dr. Kreczinger István: A
kisebbségek jogi védelmének néhány kérdése és az Európai Unió 2004.
Tandori Mária: A korzikai angol
királyság, avagy a kölcsönös meg nem értés története, 2004.
http://www.kronika.ro/index.php?action=open&res=643
[1] Gerencsér Balázs- Juhász
Albin: A kisebbségi autonómia (működő modellek, magyar elképzelések) Budapest,
2001. 102-104.o.
[2] Bognár Zoltán: Kisebbségi
autonómiák és a kisebbségek érdekeit szolgáló regionális autonómiák az. Európai
Unió tagállamaiban. 2007., 7.o.
[3] Dr. Kreczinger István: A
kisebbségek jogi védelmének néhány kérdése és az Európai Unió 2004. 31.o.
[4] Dr. Kreczinger István: A
kisebbségek jogi védelmének néhány kérdése és az Európai Unió 2004., 33. o.
[5] Gerencsér Balázs- Juhász
Albin: A kisebbségi autonómia 2001., 105.old.
[6] http://hu.wikipedia.org/wiki/Korzikai_nyelv
[7] http://dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?docId=0000001021&secId=0000098469&mainContent=true&mode=html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése