Flachbarth Ernő emlékezete

Kutatóműhelyünknek két fő célja van: egyik, hogy biztosítsa a kisebbségi jogi kutatások folyamatosságát, másrészt, hogy a hallgatókat közvetlenül vonja be a kutatásba és ehhez biztosítson megjelenési felületet.

Flachbarth Ernő kiváló kutatója volt a kisebbségi jogoknak és a nemzetközi jognak, valamint kiváló tanár is volt, akiről egykori hallgatói csak elismeréssel szólnak. Nem véletlen tehát a névválasztásunk: mi is az ő örökségét szeretnénk folytatni - egyúttal meg is emlékezve róla. 

Az alábbiakban a Flachbarth-életműhöz kapcsolódó tanulmányokból találhat válogatást, főleg Gál Gyula professzor tollából, aki Flachbarth-tanítvány volt és később maga is tanárrá vált. Viszont találnak itt mai hallgatók által írt tanulmányt is, amely azt bizonyítja, hogy névadónk szellemi öröksége itt él velünk. 

🛈
Flachbarth Ernő felvidéki (ezen belül szepességi szász) származású jogtudós volt. 1896. március 3-án
Gölnicbányán született. Egyetemi tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem Jog-és államtudományi Karán végezte, ahol a Bethlen Gábor Kör és a Széchenyi Szövetség alelnöke volt.
1922-ben a felvidéki magyar pártok prágai titkára lett, illetve a Csehszlovákiai Magyar Népszövetségi Liga ügyvezető alelnöke. Ebben a minőségében a népszövetségi ligák kongresszusain és a genfi kisebbségi kongresszusokon képviselte a felvidéki magyarságot. A csehszlovák hatóságok állandó zaklatása okán kénytelen volt Magyarországra menekülni.
1933-tól a Felvidéki Tudományos Társaság Budapesten főtitkára volt. Előadásokat tartott itthon és külföldön, így a heidelbergi egyetemen 1934-ben. Főműve a nemzetközi kisebbségi jogok rendszeréről szólt: System des internationalen Minderheitenrechtes. Geschichte des internationalen Minderheitenschutzes-positives materielles Minderheitenrecht. (Budapest 1937.)
1939-ben nevezték ki egyetemi tanárrá a Tisza István Tudományegyetem Jogbölcseleti és Nemzetközi Jogi Tanszékére. 1949. június 16-ával a Pécsi Egyetem Nemzetközi Jogi Tanszékére nevezték ki, amelyet 58 éves korában, 1954. december 12-én bekövetkezett haláláig vezetett.

(életrajzát lásd még: Emlékkönyv Flachbarth Ernő tiszteletére. Szerk. dr. Szabó Marcel. Budapest, PPKE, 2002. 11-25.o.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése