A “flachbarthos” műhelymunka évről-évre a Pázmány jogi karán megtartott “Összehasonlító kisebbségvédelem” című kurzus keretei között zajlik. 2025 őszén a kisebbségi jog összetettségének megértésében olyan neves oktatók és kutatók segítettek, akik munkája és kutatási területei miatt részletesen ismerik az összefüggéseket és egyúttal személyes elkötelezettségük példaadó a kisebbségek védelme iránt fogékony hallgatók számára. Az óra tehát nemcsak multi-, hanem interdiszciplináris is volt, hiszen a jogtudomány és más társadalomtudományok (szociológia, politológia, nyelvészet) határterületeit is érintettük, valamint a jogtudományon belül jogtörténetet, alkotmányjogot, és nemzetközi közjogot. Az alábbi írás a hallgatói impulzusok és szubjektív tapasztalatok összefoglalását tartalmazza: mitől válik a kisebbségi jog fontossá egy mai fiatal számára? A bejegyzés szerzői: Bordács Benjamin Gábor, Csurgó Virág Laura, Gergye Milán, Haris Éva Mária, Horváth Izabella Hanna, Jámbor Tamara Laura, Kovács Botond, Prókai Blanka, Tóth Nóra Lili, Ürögi Andrea Krisztina, Viczena Renáta, Wenger Szonja. Szerkesztő: Gerencsér Balázs Szabolcs.
A kisebbségi jog a szorosan kapcsolódik az úgynevezett “társadalom-mérnökséghez”, ami feltételezi, hogy az a jogász, aki ezzel a témakörrel foglalkozik, ismeri a társadalmat és annak összetételét. Ezért tehát a félév során először a kisebbség fogalmával ismerkedtünk meg és azokra a kérdésekre kerestünk választ, hogy a kisebbségek miért (illetve hogyan) jelentek meg jogi kategóriaként az újkortól és miért (illetve hogyan) kötődik ez a fogalom a nemzetállamok kialakulásához. A 19. és 20. század nagy fordulóit áttekintve eljutottunk a híres Capotorti jelentésig, amelyben található definíciót a továbbiakban elfogadtunk olyan alapnak, amelyre tudtuk építeni a félév munkáját. A nemzetközi előzmények között megismertük a Népszövetség és az ENSZ legfontosabb dokumentumait, valamint az Európa Tanács egyezményei közül a Kisebbségi Keretegyezményt, a Nyelvi Chartát és – emberi jogi kapcsolódásai és bírói gyakorlata miatt – az Emberi Jogok Európai Egyezményét, amely dokumentumok a Flachbarth-blog korábbi nemzetközi jogi gyűjteményében is elérhetőek.
 |
| Forrás: OSZK |
A történeti bevezetést Horváth Attila professzor előadása tette teljessé, egyúttal felvezette, megalapozta a továbbiakat. Elsősorban európai és azon belül kárpát-medencei fókuszú előadásában történeti térképek segítségével a középkortól kezdve mutatta be az etnikai változások folyamatát régiónkban – külön kitérve ezek hátterére, okaira.
Láthattuk, hogy a török hódoltság idejében három részre szakadt ország középső (mai Magyarországot szinte fedő) részében megtapasztalt vérveszteség még évszázadokkal később is hatással volt a régió nemzetiségi összetételére. A történelmi Magyarország nagy tájegységein végigjárva láttuk, hogy a mai Szlovákia, Ukrajna és Románia, valamint a volt Jugoszlávia területén milyen vegyes etnikumú területek alakultak ki az évszázadok során, amelyek befolyásolták mind az anyanyelv használatát, mind más nemzetiségeket érintő jogokat. Külön kitért professzor úr arra is, hogy a Teleki-féle „vörös térkép” miért volt a korában újszerű és milyen pozitív hatással járt volna a későbbi etnikai eredetű konfliktusok megelőzésében. Láttuk a két világháborút lezáró békeszerződések hatásait a nemzetiségekre és azok (elvileg szerződésekben biztosított) jogaira. A kisebbségek mai társadalmi helyzetét történelmi összefüggésekben nézve könnyebben érthető mind az egyes államok belső, mind a nemzetközi jogi szabályozás alakulása. Az is felmerült bennünk az előadás nyomán, hogy több konfliktus is megelőzhető lett volna a nemzetiségi jog megfelelő figyelembe vételével.
A kurzus következő vendége Láncos Petra professzor asszony volt, aki egyúttal a Nyelvi Charta szakértői bizottságnak jelenlegi tagja, és a nyelvi jogok gyakorlati érvényesülésének társadalmi feltételeiről és a világnyelvek hatásáról beszélt. Az előadás számunkra legérdekesebb része az volt, ahogyan a kisebbségek nyelvi jogai gyakorlásának valóságát és annak társadalmi következményeit mutatta be. Gyakran hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ha egy állam „papíron”, azaz jogszabályban biztosít bizonyos jogokat, akkor ezzel a kérdés “el is van rendezve”. A valóság azonban sokkal összetettebb: az előadó rámutatott, hogy a kisebbségek jelentős része vagy nem él ezekkel a jogaival, vagy csak nagyon korlátozott mértékben. A modern nyelv- és kisebbségvédelem egyik legkomolyabb dilemmája ma már nem feltétlenül a jogi elismerés hiánya, hanem a globalizáció és a világnyelvek (különösen az angol) elsöprő térhódítása. A probléma gyökere abban rejlik, hogy a nyelvek szerepe funkcionálisan kettéválik: míg a kisebbségi nyelv megmarad a családi szféra és a hagyományok őrzőjének, addig a világnyelvek válnak a siker, a pénz és a tudás kizárólagos eszközévé.
A legfontosabb üzenete az előadásnak számunkra az volt, hogy a kisebbségvédelem hatékonyságát nem kizárólag a jogi szabályozás minősége határozza meg, hanem legalább ugyan ennyire fontos az adott állam intézményi kultúrája, valamint a társadalom hozzáállása. Az előadás rámutatott arra is, hogy a kisebbségi jogok gyakorlásának alapja az intézményrendszerbe vetett bizalom. Ha egy kisebbségi csoport sorozatosan azt tapasztalta a múltban vagy azt tapasztalja a jelenben, hogy a panaszaik „süket fülekre találnak”, vagy a hatóságok nem lépnek fel érdemben a diszkrimináció ellen, illetve, ha akármilyen módon akadályozva vannak nyelvi jogaik, akkor ezek a garanciák máris veszítenek az értékükből. A szülők és a diákok gyakran kényszerpályán mozognak: hiába fontos az identitás megőrzése, ha a legversenyképesebb egyetemi szakok, a legfrissebb szakirodalom és a nemzetközi ösztöndíjak szinte kizárólag angol nyelven érhetők el. A multinacionális cégek világában az angol (vagy az adott államnyelv) magas szintű ismerete ma már nem előny, hanem alapfeltétel.
Úgy éreztük, az előadás azt hangsúlyozza, hogy mindez túlmutat a törvényi szövegek létezésén, és tényleges társadalmi hatásokról szól. A jogok nem-gyakorlása hosszú távon gyengíti az intézmények legitimitását és növeli a társadalmi feszültségeket, ugyanakkor ahol az állam következetesen támogatja a részvételi lehetőségeket és a jogvédelmi mechanizmusokat, ott a kisebbségek aktívabban élnek jogaikkal, ami erősíti a társadalmi kohéziót. Különösen érdekes volt, hogy egy állam milyen kötelezettségeket vállal nemzetközi szerződésekben annak érdekében, hogy javítsa a kisebbségek helyzetét. Ami igazán megfogott, az az üzenet volt, hogy a kisebbségi jogok működése nem csupán az adott közösség érdeke, hanem a társadalmi békéé is.
Kovács Péter professzor, a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) volt bírájának az előadása mélyebb rétegeit mutatta meg annak, hogyan függhet össze egy (akár fegyveres) konfliktus az ország kisebbségeivel. Részletesen bemutatta az ICC olyan ügyeit, ahol a kisebbségi lét és az identitás alapú megkülönböztetés központi szerepet játszott.
Professzor úr előadását azzal kezdte, hogy leszögezte, ugyan a Római Statútumban, így a Bíróság joggyakorlatában sem jelenik meg önmagában a kisebbségvédelem, illetve a kisebbségek ellen elkövetett bűncselekmények, mégis a Bíróság szinte mindegyik ügyében megcsillan a kisebbségvédelem, mivel az ICC elé kerülő ügyek döntő többsége etnikai, vallási konfliktusokból születik. A Római Statútum 5. cikke foglalkozik a Bíróság joghatósága alá tartozó bűntettekkel, amelyek a következők: a népirtás bűntette; az emberiesség elleni bűntettek; a háborús bűntettek; illetve az agresszió bűntette. Ezen bűncselekmények mindegyikének lehet kisebbségi, azon belül etnikai, vallási vonatkozása és az ICC joggyakorlata ennek tényét egyértelműen alá is támasztja. Például a ruandai népirtás esetében felállított törvényszék precedenst teremtett azzal, hogy kimondta, a nemi erőszak a népirtás eszköze is lehet, ezzel megerősítette az egyéni felelősség elvét, amely szerint a parancsra cselekvés nem mentesít a háborús és emberiesség elleni bűnök alól. A professzor az előadását konkrét esetek bemutatásával folytatta.
Az afrikai kisebbségi konfliktusok hátterében leggyakrabban az etnikai sokszínűség és a gyarmati viszonyok öröksége áll. Egyik legérdekesebb és egyben legmegrázóbb téma Joseph Kony és az általa vezetett lázadócsoport volt, akik főként gyerekeket raboltak el, majd katonaként vagy szexrabszolgaként kényszerítették őket szolgálatra.
A másik említésre méltó esemény a Kongói Demokratikus Köztársaság Ituri tartománya, ahol Hemu és Lendu etnikai csoportok közötti ellentétek régóta fennálló társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségekből találkoztak. A Lubanga, Katanga és Ntaganda ellen folytatott eljárások azt tükrözték, hogy hogyan használtak fel fegyveres csoportok etnikai különbségeket saját legitimációjuk erősítésére, és hogyan váltak különösen a kisebbségi falvak és közösségek célponttá.
Szudán és Dél-Szudán története is megrázó de amellett tanulságos volt, ahol az északi arab–iszlám és a déli fekete-afrikai népek közötti feszültség szintén polgárháborúvá fajult és kisebbségek elleni támadásokat eredményezett. A megállapodás legfőbb hagyatéka Dél-Szudán függetlensége lett, a béke fenntartása törékenynek bizonyult, az erőszak és humanitárius válság mindmáig jelen van Szudán területén.
A kisebbségvédelem tehát nemzetközi jogi értelemben nem csupán jogi kötelezettség, hanem erkölcsi és emberiességi kötelesség is. Ezek a bűncselekmények nem csupán a múlt hibáira figyelmeztet, hanem arra is, hogy a béke és az emberi jogok védelme minden nemzet közös felelőssége.
A félév órái egyértelműen megmutatták, hogy ha olyan összetett társadalmi kérdésekkel foglalkozunk, mint a kisebbségek helyzete és védelme, akkor szükséges a jog rétegei mögé néznünk. Ezt a nézőpont-váltást tette szemléletessé Kántor Zoltán, a Pázmány BTK docense és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatójának az előadása, amely kifejezetten a szociológiai és a politológiai összefüggéseket vizsgálta.
A kisebbségek léte olyan összetett társadalmi jelenségként értelmezhető, amelynek megértéséhez elengedhetetlen az adott közösségek belső dinamikájának, identitásképző folyamatainak, valamint a tágabb társadalmi környezet hatásmechanizmusainak feltárása.
A mai modern társadalomban új kihívások jelennek meg, mint amilyen az elmagányosodás, vagy a szingli életforma terjedése. E jelenségek mögött elsősorban gazdasági, társadalmi és életmódbeli tényezők húzódnak, viszont – bár elsőre meglepőnek tűnik – hatással vannak még a nemzetiségi identitás gyakorlására is.
A kisebbségek hajlamosak engedni a sokszor könnyebb utat ígérő többségi élet megoldásainak, mivel az alkalmazkodás sokszor a mindennapi boldogulásukat segíti elő és a biztonság feltételeként jelenhet meg számukra. A megélhetés, a munkavállalás és társadalmi felemelkedés lehetőségét gyakran összekapcsolódik azzal, hogy elismerjék és átvegyék a többségi normákat, azaz asszimiláció révén valódi előnyökre tehessenek szert, ezzel pedig óhatatlanul hozzákapcsolódik a saját nemzeti identitásuk elhanyagolása. A társadalmi értékrend átalakulása mind hozzájárul a klasszikus családmodell gyengüléséhez is, amely pedig a kisebbségi reprodukciós képességet befolyásolja hátrányosan.
Éppen ezért kulcsfontosságú, hogy egy kisebbségi csoport fennmaradása és identitásának megőrzése érdekében a családon és a kisebb közösségeken belül tudatosan törekedjenek saját kulturális örökségük továbbadására, megőrzésére az asszimilációs nyomással szemben. Valóban könnyebbség lehet egy kisebbségi családnak nem nemzetiségi iskolába íratni a gyermeket, hiszen több áldozattal járhat, ha – tegyük fel – messzebb van a nemzetiségi iskola, mint az állami.
Kulturálisan sokkal szegényebb lenne a világunk, ha a kisebbségek nem próbálnák és a többségi társadalom nem támogatná őket kultúrájuk megőrzésében. Véleményünk szerint nem lehet őket hibáztatni azért, mert nem tesznek a megőrzés érdekében aktív lépéseket, hiszen a mai társadalomban különösen nehéz “kilógni a sorból”.
 |
| Forrás: Európa Tanács |
A kurzus következő vendége Láncos Petra professzor asszony volt, aki egyúttal a Nyelvi Charta szakértői bizottságnak jelenlegi tagja, és a nyelvi jogok gyakorlati érvényesülésének társadalmi feltételeiről és a világnyelvek hatásáról beszélt. Az előadás számunkra legérdekesebb része az volt, ahogyan a kisebbségek nyelvi jogai gyakorlásának valóságát és annak társadalmi következményeit mutatta be. Gyakran hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ha egy állam „papíron”, azaz jogszabályban biztosít bizonyos jogokat, akkor ezzel a kérdés “el is van rendezve”. A valóság azonban sokkal összetettebb: az előadó rámutatott, hogy a kisebbségek jelentős része vagy nem él ezekkel a jogaival, vagy csak nagyon korlátozott mértékben. A modern nyelv- és kisebbségvédelem egyik legkomolyabb dilemmája ma már nem feltétlenül a jogi elismerés hiánya, hanem a globalizáció és a világnyelvek (különösen az angol) elsöprő térhódítása. A probléma gyökere abban rejlik, hogy a nyelvek szerepe funkcionálisan kettéválik: míg a kisebbségi nyelv megmarad a családi szféra és a hagyományok őrzőjének, addig a világnyelvek válnak a siker, a pénz és a tudás kizárólagos eszközévé.
A legfontosabb üzenete az előadásnak számunkra az volt, hogy a kisebbségvédelem hatékonyságát nem kizárólag a jogi szabályozás minősége határozza meg, hanem legalább ugyan ennyire fontos az adott állam intézményi kultúrája, valamint a társadalom hozzáállása. Az előadás rámutatott arra is, hogy a kisebbségi jogok gyakorlásának alapja az intézményrendszerbe vetett bizalom. Ha egy kisebbségi csoport sorozatosan azt tapasztalta a múltban vagy azt tapasztalja a jelenben, hogy a panaszaik „süket fülekre találnak”, vagy a hatóságok nem lépnek fel érdemben a diszkrimináció ellen, illetve, ha akármilyen módon akadályozva vannak nyelvi jogaik, akkor ezek a garanciák máris veszítenek az értékükből. A szülők és a diákok gyakran kényszerpályán mozognak: hiába fontos az identitás megőrzése, ha a legversenyképesebb egyetemi szakok, a legfrissebb szakirodalom és a nemzetközi ösztöndíjak szinte kizárólag angol nyelven érhetők el. A multinacionális cégek világában az angol (vagy az adott államnyelv) magas szintű ismerete ma már nem előny, hanem alapfeltétel.
Úgy éreztük, az előadás azt hangsúlyozza, hogy mindez túlmutat a törvényi szövegek létezésén, és tényleges társadalmi hatásokról szól. A jogok nem-gyakorlása hosszú távon gyengíti az intézmények legitimitását és növeli a társadalmi feszültségeket, ugyanakkor ahol az állam következetesen támogatja a részvételi lehetőségeket és a jogvédelmi mechanizmusokat, ott a kisebbségek aktívabban élnek jogaikkal, ami erősíti a társadalmi kohéziót. Különösen érdekes volt, hogy egy állam milyen kötelezettségeket vállal nemzetközi szerződésekben annak érdekében, hogy javítsa a kisebbségek helyzetét. Ami igazán megfogott, az az üzenet volt, hogy a kisebbségi jogok működése nem csupán az adott közösség érdeke, hanem a társadalmi békéé is.
 |
| Forrás: ICC |
Kovács Péter professzor, a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) volt bírájának az előadása mélyebb rétegeit mutatta meg annak, hogyan függhet össze egy (akár fegyveres) konfliktus az ország kisebbségeivel. Részletesen bemutatta az ICC olyan ügyeit, ahol a kisebbségi lét és az identitás alapú megkülönböztetés központi szerepet játszott.
Professzor úr előadását azzal kezdte, hogy leszögezte, ugyan a Római Statútumban, így a Bíróság joggyakorlatában sem jelenik meg önmagában a kisebbségvédelem, illetve a kisebbségek ellen elkövetett bűncselekmények, mégis a Bíróság szinte mindegyik ügyében megcsillan a kisebbségvédelem, mivel az ICC elé kerülő ügyek döntő többsége etnikai, vallási konfliktusokból születik. A Római Statútum 5. cikke foglalkozik a Bíróság joghatósága alá tartozó bűntettekkel, amelyek a következők: a népirtás bűntette; az emberiesség elleni bűntettek; a háborús bűntettek; illetve az agresszió bűntette. Ezen bűncselekmények mindegyikének lehet kisebbségi, azon belül etnikai, vallási vonatkozása és az ICC joggyakorlata ennek tényét egyértelműen alá is támasztja. Például a ruandai népirtás esetében felállított törvényszék precedenst teremtett azzal, hogy kimondta, a nemi erőszak a népirtás eszköze is lehet, ezzel megerősítette az egyéni felelősség elvét, amely szerint a parancsra cselekvés nem mentesít a háborús és emberiesség elleni bűnök alól. A professzor az előadását konkrét esetek bemutatásával folytatta.
Az afrikai kisebbségi konfliktusok hátterében leggyakrabban az etnikai sokszínűség és a gyarmati viszonyok öröksége áll. Egyik legérdekesebb és egyben legmegrázóbb téma Joseph Kony és az általa vezetett lázadócsoport volt, akik főként gyerekeket raboltak el, majd katonaként vagy szexrabszolgaként kényszerítették őket szolgálatra.
A másik említésre méltó esemény a Kongói Demokratikus Köztársaság Ituri tartománya, ahol Hemu és Lendu etnikai csoportok közötti ellentétek régóta fennálló társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségekből találkoztak. A Lubanga, Katanga és Ntaganda ellen folytatott eljárások azt tükrözték, hogy hogyan használtak fel fegyveres csoportok etnikai különbségeket saját legitimációjuk erősítésére, és hogyan váltak különösen a kisebbségi falvak és közösségek célponttá.
Szudán és Dél-Szudán története is megrázó de amellett tanulságos volt, ahol az északi arab–iszlám és a déli fekete-afrikai népek közötti feszültség szintén polgárháborúvá fajult és kisebbségek elleni támadásokat eredményezett. A megállapodás legfőbb hagyatéka Dél-Szudán függetlensége lett, a béke fenntartása törékenynek bizonyult, az erőszak és humanitárius válság mindmáig jelen van Szudán területén.
A kisebbségvédelem tehát nemzetközi jogi értelemben nem csupán jogi kötelezettség, hanem erkölcsi és emberiességi kötelesség is. Ezek a bűncselekmények nem csupán a múlt hibáira figyelmeztet, hanem arra is, hogy a béke és az emberi jogok védelme minden nemzet közös felelőssége.
 |
| Forrás: civil.info |
A félév órái egyértelműen megmutatták, hogy ha olyan összetett társadalmi kérdésekkel foglalkozunk, mint a kisebbségek helyzete és védelme, akkor szükséges a jog rétegei mögé néznünk. Ezt a nézőpont-váltást tette szemléletessé Kántor Zoltán, a Pázmány BTK docense és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatójának az előadása, amely kifejezetten a szociológiai és a politológiai összefüggéseket vizsgálta.
A kisebbségek léte olyan összetett társadalmi jelenségként értelmezhető, amelynek megértéséhez elengedhetetlen az adott közösségek belső dinamikájának, identitásképző folyamatainak, valamint a tágabb társadalmi környezet hatásmechanizmusainak feltárása.
A mai modern társadalomban új kihívások jelennek meg, mint amilyen az elmagányosodás, vagy a szingli életforma terjedése. E jelenségek mögött elsősorban gazdasági, társadalmi és életmódbeli tényezők húzódnak, viszont – bár elsőre meglepőnek tűnik – hatással vannak még a nemzetiségi identitás gyakorlására is.
A kisebbségek hajlamosak engedni a sokszor könnyebb utat ígérő többségi élet megoldásainak, mivel az alkalmazkodás sokszor a mindennapi boldogulásukat segíti elő és a biztonság feltételeként jelenhet meg számukra. A megélhetés, a munkavállalás és társadalmi felemelkedés lehetőségét gyakran összekapcsolódik azzal, hogy elismerjék és átvegyék a többségi normákat, azaz asszimiláció révén valódi előnyökre tehessenek szert, ezzel pedig óhatatlanul hozzákapcsolódik a saját nemzeti identitásuk elhanyagolása. A társadalmi értékrend átalakulása mind hozzájárul a klasszikus családmodell gyengüléséhez is, amely pedig a kisebbségi reprodukciós képességet befolyásolja hátrányosan.
Éppen ezért kulcsfontosságú, hogy egy kisebbségi csoport fennmaradása és identitásának megőrzése érdekében a családon és a kisebb közösségeken belül tudatosan törekedjenek saját kulturális örökségük továbbadására, megőrzésére az asszimilációs nyomással szemben. Valóban könnyebbség lehet egy kisebbségi családnak nem nemzetiségi iskolába íratni a gyermeket, hiszen több áldozattal járhat, ha – tegyük fel – messzebb van a nemzetiségi iskola, mint az állami.
Kulturálisan sokkal szegényebb lenne a világunk, ha a kisebbségek nem próbálnák és a többségi társadalom nem támogatná őket kultúrájuk megőrzésében. Véleményünk szerint nem lehet őket hibáztatni azért, mert nem tesznek a megőrzés érdekében aktív lépéseket, hiszen a mai társadalomban különösen nehéz “kilógni a sorból”.
 |
| Forrás: wikimedia commons |
A félév utolsó vendégelőadója Kardos Gábor professzor úr, az ELTE korábbi nemzetközi jogi tanszékvezetője volt, akinek az előadásában megismerkedhettünk a nemzetközi kisebbségvédelem dinamikájával, annak korszakonkénti társadalmi és történelmi sajátosságaival.
A professzor úr korunk legmegrendítőbb történelmi mélypontjától, a második világháborútól indította előadását, hiszen ebben az időszakban Európában gyakorlatilag megszűnt a nemzetközi kisebbségvédelem működése, és a Nemzetek Szövetsége tehetetlennek bizonyult a kötelező kisebbségi szerződések felügyeletére, amelyek garantálhatták volna a nemzeti, nyelvi és vallási kisebbségek jogait. Ezt követően a ‘60-as években kialakult a modern emberi jogok nemzetközi rendszere, melynek hatására többek között a kisebbségi jogok nemzetközileg kötelező emberi jogi standarddá emelkedtek, létrejöttek a panaszmechanizmusok, a kultúrához, a nyelvhez és az identitáshoz való jog. Mindez ahhoz vezetett, hogy a kisebbségek védelme egyértelmű és hangsúlyos nemzetközi jelentőségű kérdéssé vált. A professzor úr továbbá hangsúlyozta a Nyelvi Charta kimagasló fontosságát, mivel ez szabályozta először részletesen, hogy az államoknak aktívan támogatniuk kell a kisebbségi anyanyelvhasználatot.
A 2010-es években a kisebbségvédelem fejlődése hanyatlásnak indult. Az akkorra kiépült európai kisebbségvédelmi rendszer nem kapott újabb bővítést, mivel az államok belpolitikai okokból nem támogatták a Minority Safepack kezdeményezéseket. Mindezek hatására számos államban szigorúbb nyelvtörvények jelentek meg, és csökkent a kisebbségi részvétel támogatása is, ahogyan azt például Ukrajna 2017-es oktatási törvénye kapcsán is láthattuk.
Véleményünk szerint, a jelen helyzet feloldására az európai kisebbségvédelmi egyezmények szigorúbb betartatása, és a kisebbségek identitásának és kultúrájának erősítése adhatna megoldást.
Összességében tehát azt láttuk, hogy (1) a kisebbségek helyzetének megértéséhez a jogon túli kérdések, társadalmi összefüggések vizsgálata szükséges. (2) Az tantárgy és az előadások megerősítettek abban, hogy a kisebbségvédelem szorosan összefügg a béke, a társadalmi stabilitás kialakításával, valamint (3) nem lehet a kisebbségekre neheztelni, ha a többségi társadalom által kínált könnyebb utat választják, azonban egyszerre a többségi és a kisebbségi társadalom felelőssége a kisebbségi kultúra és nyelv megmaradásának megőrzése és továbbadása. Ez pedig mindig az aktuális kor és társadalom megoldásait igénylik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése