A tibeti autonómia

[A Falchbarth-műhely 2011-től autonómia-kutatásokat folytat. Az alábbi tanulmányt e sorozat részeként közöljük. A tibeti autonómia elemzését készítették: Sipos Nikoletta Katalin, Sándor Ágnes, Suhajda Edina, Udvari Dorottya.]

Általános információk

Tibet a világ egyik legelzártabb vidéke, melyet 1965 óta Kína autonóm területeként tartanak számon. A Himalájától északra található, magában foglalja a Tibeti-fennsíkot és a Brahmaputra felső folyását és Csamdo egy részét.[1] A hely maga a világ teteje, hiszen az ország átlagos tengerszint feletti magassága 4500 méter.

A Tibet szó hallatán egy nagyobb és egy kisebb területre is gondolhatunk. A Free Tibet jogvédő szervezet szerint Tibet alatt egy 2,5 millió km²-es területet értünk, mely magában foglalja a 3 eredeti tartományt, Ü-Cang, Kham és Amdó tartományokat. Ezzel szemben a kínaiak szerint Tibet a Tibeti Autonóm Tartománnyal (TAR) egyenlő, vagyis csak az Ü-Cang tartomány a része.[2] Ez a terület 1,2 millió km²-es nagyságú.[3]

[4]

Politikai státusza szerint egy megszállt országról beszélhetünk, ahol az ENSZ nincs jelen. Tibetben az „össztibeti” lakosság száma eléri a 6 millió főt. Közülük 2,09 millió fő él a Tibeti Autonóm Tartományban, a többiek pedig a Tartományon kívüli más tibeti területeken. [5] Tibet spirituális és politikai vezetője Őszentsége a 14. Dalai Láma, Tendzin Gyaco. 

A tibeti nemzeti zászló kialakulása a 7. századi király, Szongcen Gampo uralkodására tehető. Tibet akkoriban  Közép-Ázsia egyik legerősebb birodalma volt, egy 2 millió 860 ezer fős hadsereggel rendelkezett.

Minden ezrednek saját lobogója volt, az egyik két hóoroszlánt ábrázolt egymással szemben, egy másikon egy hóoroszlán ugrott az ég felé, illetve létezett olyan is, amelyiken fehér lángok voltak láthatók vörös háttér előtt. A hagyomány tovább folytatódott és a 13. Dalai Láma egy új zászlót tervezett, majd bejelentette, hogy minden katonai létesítménynek ezt az egységes zászlót kell alkalmaznia. Ez a zászló lett végül Tibet nemzeti zászlaja.[6]

Tibet történelme

A tibeti királykor

A VII. század előtti időkről nagyon kevés ismeretanyag áll a rendelkezésünkre. A tibetiek őseinek egy kjang törzsszövetséget tekinthetünk, akik az V. században Kongpóban telepedtek le, majd a Jarlung és Kjicshu folyó völgyébe vándoroltak. Mindezt kínai források támasztják alá. Az Ótibeti Krónikában megtalálhatjuk 27 mitikus király nevét, akik a Tibeti Királyság megalapítójának, Szongcen Gampónak (618-649) az ősei lehettek. Szongcen Gampo uralkodása alatt Tibet egy birodalommá nőtte ki magát és Lhásza lett a fővárosa. 632 körül Szongcen Gampo egyik miniszterét, Thonmi Szambhotát Indiába küldte, hogy ott tanulmányozza az indiai írást, majd alkossa meg a tibeti írást. Így létre is jött a tibeti ábécé és a tibeti nyelv nyelvtana. A tibetiek a mai napig ezt az írásrendszert használják, csupán kisebb változtatások történtek.[7]

821-ben létrejött egy kínai-tibeti békeszerződés, mellyel a 200 éve tartó sino-tibeti konfliktust szerették volna lezárni. A békeszerződés értelmében Kína kijelentette, hogy a tibetieket egyenlőkként ismeri el, valamint Tibet egy független állam, melynek sérthetetlen a területe. A szerződést a Lhászában található Jokhang templom egyik kőoszlopába vésték bele.[8]

842-ben egy buddhista szerzetes megölte Langdarma királyt, akinek a halálával megszűnt a tibeti királyság is. Tibet több államra hullott szét és közel 400 évig nem is egyesítették újra.[9]

Az átmeneti időszak

Tibetet 1261-ben kerületekre és ezres körzetekre osztották és ezáltal újraegyesítették Tibetet. Innentől kezdve Tibet uralkodóivá a mindenkori szakja főlámák váltak.[10]

Lhabzang kán diktatúrája és a mandzsu ambanátus felállítása

Lhabzang kán eltávolítatta a hatodik dalai lámát főapáti székéből, mivel kételkedett abban, hogy ő lenne az előző láma reinkarnációja. Később száműzetésbe is késztette a lámát, aki önkényesen a fogvatartójával ment, majd útközben Kína felé halt meg.  A nagy lhászai kolostorok nem felejtették el, hogy Lhabzang volt az, aki eltávolította a hatodik dalai lámát. Így a kolostorok összeesküvést szőttek ellene a dzsungár-mongolokkal és megbuktatták. Az öröm azonban nem tartott sokáig, mert dzsungárok lerohanták és kifosztották Lhászát, majd elfoglalták Tibetet. A hetedik dalai láma felavatását (1720) követően 1721-ben Tibet és Kína között egy szerződés jött létre, melyben kijelentik, hogy Tibet Kína adófizető vazallusa. Ettől fogva Kang Hszi kínai-mandzsu császár gyakorlatilag Tibet királya lett.[11]

1854 és 1856 között Tibet harcban állt Nepállal, melynek eredményeként a gurkhák behatoltak Tibetbe és csak hosszú távú hadisarc fizetése fejében tudták távozásra bírni őket.[12]

A XX. század – nagyhatalmak fogságában

1904-ben Younghusband ezredes vezetésével a brit csapatok bevonultak Tibetbe és elfoglalták Lhászát. A britek attól féltek, hogy Oroszország Tibetet használná az Indiába való behatolás útvonalaként és átvennék Tibet vezetését is, mint ahogyan azt korábban a mongolok tették.[13]

1910 és 1912 között Csao Er-feng mandzsu-kínai tábornok erőszakosan behatolt Tibetbe, majd előrenyomult egészen Lhászáig, hogy megalapozza Kína uralmát egész Tibet felett. Ennek következtében 1910-ben a tizenharmadik dalai lámának és vezető minisztereinek Indiába kellett menekülniük. 1912-ben az utolsó Csing császár lemondásával a Kínai Köztársaság Mongóliát és Tibetet követelte. Áprilisban a kínai csapatok megadták magukat és kivonultak Tibetből az év végéig. 1912. október 28-án a dalai láma visszakapta a rangját és címét, azonban Kína kihangsúlyozta, hogy Tibet továbbra is kínai fennhatóság alatt áll. Ezt követően 1913 januárjában a dalai láma is visszatérhetett Lhászába.[14]

1913 októberében egy háromoldalú konferenciát tartottak Tibet, Kína és Nagy-Britannia részvételével Szimlában, ahol megpróbálták megoldani a tibeti helyzetet. Itt kiáltották ki Tibet függetlenségét a dalai láma vezetésével. A Szimlai Egyezménnyel a britek és a tibetiek egyetértettek, még az indiai-tibeti határ kérdésében is sikerült megegyezniük, azonban Kína nem írta alá az egyezményt. Emiatt rendszertelen háborúk törtek ki keleten. 1918-ban a tibetiek legyőzték a kínai hadsereget és egy fegyverszüneti egyezményt írtak alá, mely 12 évig volt érvényben.[15]

1940. február 22-én hivatalosan is beiktatták a 14. dalai lámát, a ceremónián a kínai delegáció is részt vett. Nagy-Britannia 1943-ban megerősítette, hogy Tibet már autonóm és eltökélt amellett, hogy fenntartsa függetlenségét. A világháború idején több amerikai és orosz diplomata is járt Lhászában, akik Tibetet független államként kezelték.[16]

Kína 1950 januárjában meghirdette Tibet „békés felszabadítását”. Tibet külső segítségért folyamodott, de India nem támogatta a Kína-barát politikája miatt. 1950 októberében a kínai seregek bevonultak Kelet-Tibetbe és elfoglalták Csamdót két hét alatt. A lhászai kormány azonban fegyveres ellenállást tanúsított. 1950 telén az akkor tizenhat éves Tendzin Gyaco, a tizennegyedik dalai láma átvette a főhatalmat, majd elindult Jatung városába, hogy Lhásza elfoglalása esetén el tudja hagyni az országot.[17]

A dalai láma és a tibeti vezetők megpróbáltak együttműködni a kínai hatalommal, így tárgyalásokba is kezdtek. 1951. május 23-án aláírtak egy 17 pontos megegyezést „Tibet békés felszabadításáról”, azonban ez is Kína érdekeit szolgálta. A megegyezésben kimondták, hogy Tibet a Kínai Népköztársaság része és Autonóm Terület jogi státuszt kap a megfelelő előkészítés után. 1951 júliusában a dalai láma visszatért Lhászába. 1951 októberében a kínaiak bevonultak Lhászába, majd elfoglalták a fontos stratégiai pontokat az országban. 1952-ben létrejött az ún. „Tibet Katonai Körzete” is. 1954-ben a dalai láma és a pancsen láma Pekingbe utazott, hogy találkozzon Mao Ce-tunggal. Közben a kelet-tibeti ellenállás csak fokozódott, 1956-ban már felkelés tört ki Kelet-Tibetben. 1956 őszén Nehru indiai miniszterelnök meghívására a dalai láma Új-Delhibe utazott és már ekkor fontolóra vette az Indiában maradás lehetőségét.[18]

1959. március 10-én már Lhászában is felkelés tört ki, így a dalai láma Indiába menekült. Amint 1959-ben Kína behatolt Tibetbe, az indiai-kínai viszony elmérgesedett. Nehru miniszterelnök menedéket adott a dalai lámának. 1959 után nagyobb lett az elnyomás Tibetben és az ország még zártabb lett. Tibetben a kínaiak erőszakhoz folyamodtak és elpusztítottak rengeteg kolostort, lámákat öltek meg. Több ezer tibeti menekült ekkortájt Indiába.[19]

1965-ben hivatalosan is létrejött a Tibeti Autonóm Tartomány, majd a 70-es évek végén a dalai láma politikai beszédeket kezdett el tartani külföldön és Tibet nemzetközi támogatása is folyamatosan nőni kezdett. 1987-ben a tibetiek a tüntetések új korszakát nyitották meg, Lhászában egy masszív függetlenségpárti demonstráción a rendőrök tüzet nyitottak a tüntetőkre.[20]

A dalai láma 1988-ban egy strasbourgi indítványt nyújtott be, melyben kijelentette, hogy igazi autonómiát szeretne Tibet számára kivívni, nem pedig függetlenséget. 1989-ben a lhászai tüntetések is azt mutatták, hogy a tibetiek még mindig hajlandóak a saját életüket és szabadságukat kockáztatni annak érdekében, hogy a kínai szabályokkal szembeszálljanak. A kínai hatóságok erőszakkal válaszoltak és filmfelvételek tanúskodnak arról, hogy szerzeteseket bántalmaztak. A dalai láma még ebben az évben Nobel-békedíjat vehetett át a kínai kérdés békés rendezéséért.[21]

Kína 1996-ban elindított egy hazafias re-edukációs kampányt, melynek részeként a monostorokból eltávolították a dalai láma képeit. 1999-ben a Tibeti Felkelés 40. évfordulója alkalmából Lhászában ismét tüntettek. 2005-ben a kínai miniszterelnök, Ven Csia-pao felajánlotta, hogy a tibeti üggyel kapcsolatban megbeszéléseket fog tartani a dalai lámával, azonban azzal a feltétellel, hogy a dalai láma feladja a függetlenségi törekvéseit.[22]

2008-ben Tibetben az 1959-es felkelés óta a legnagyobb tüntetések törtek ki át az egész Tibeti-fennsíkon. A fegyvertelen tüntetőkkel szemben brutális erőkkel léptek fel, így nemzetközi merényletté fajult a helyzet. A pekingi olimpia idején a fáklyavivők világszerte tüntetőkkel találkoztak. A Tibetet támogatók kiemelték, hogy szerintük álszentség az, hogy Kína rendezheti az olimpiát, miközben ártatlan tibetieket ölnek meg.[23]

Kultúra, Vallás

A tibeti kultúra jelentősen megváltozott a kínai megszállás után, hiszen a buddhizmus számukra nem csak egy vallás, hanem életforma is, ezért ennek elnyomása a társadalom minden rétegét érinti.

A kutatások szerint Tibetben 1959 előtt a hagyományos családi forma volt a jellemző, amelyben a család, mint termelési egység, mint szociális élettér, mint a legfontosabb társadalmi kommunikációs csatorna szerepet töltötte be.
A tibeti család a XX. század második feléig szinte kizárólagos jelentőségű a tudás átadásában a kolostori oktatás mellett.

Mivel a családok jelentős aránya a mezőgazdaságból tartotta fenn magát, mindent megtettek a birtok megőrzéséért, gyarapításáért. A családi birtok és vagyon védelme a szétdarabolástól hozzájárult a családi örökség egységéhez és az osztály és kaszthoz tartozás tisztaságának fenntartásához. Ezért az arisztokraták gyakran házasodtak a saját osztályukon és családjukon belül. Annak érdekében, hogy elkerüljék a vérkeveredés csak hét rokonsági fokon túl házasodhattak össze. Régen a tibetiek a saját lakóterületükön választottak házastársat, mert így könnyen tudtak azonosulni a szokásokkal, a szociális helyzetükkel és a megkívánt életmóddal.
Mindezek mellett Tibetben háromféle házasság jöhetett létre a kínai megszállás előtt: monogámia, poliandria és poligámia.

Tibetben minden formája megengedett volt a házasságoknak mindaddig, amíg nem vezettek a családi birtok felbomlásához. Bár a házasságok nagy része monogámia, a poligámia a magas szociális státust szimbolizálta. Ezzel szemben a szegényebb családokban a poliandria terjedt el, mivel a testvéreknek csak egy nőt kellett eltartaniuk és együtt is dolgozhattak, így a családi vagyon is egyben maradt. Más alacsonyabb státuszú családokban a nővérek osztoztak egy férjen.

Tibetben nem jelentett hátrányos helyzetet vagy stigmát, ha egy hajadon lánynak házasságon kívüli gyermeke született. Mivel Tibetben a szerzetesek száma igen nagy volt, ezért a házasulandó nők magasabb arányt képviseltek, s ezért a poligámia is elterjedt.[24]

A család mérete általában nagy volt, 6-10 főből állt. A tibeti családok két típusa létezett:

-házasságon alapuló, amelybe a házastársak és a gyermekek tartoztak;

-házastársi viszony mellett más személyek is kapcsolódtak a családba, mint a testvérek, szülők, tágabb rokonság vagy a szolgák. Ez a forma leginkább a földművelő és pásztori közösségek esetében működött.

A nőt jelentő szó a skye-dman, amely alacsony szinten születettet jelent. Ez a férfiak és nők közötti szociális státuszbeli különbséget mutatja. A tibetiek azt is gondolják, hogy a nők alacsonyabb képességűek a férfiaknál, jobb ha a háznál maradnak. Értelmi képességeik is a férfinél kisebbek, képtelenek kezdeményezni és ezek következtében nem világosodhatnak meg mindaddig, amíg férfiként nem születnek meg.

A lányok és fiúk képzési lehetőségei nagy eltérést mutatnak, így a lányok oktatása, nevelése szinte csak a családban történt. Amíg a fiúgyermekek az apjuk szociális és gazdasági pozícióján osztoztak, addig a lánygyermekek már korán elkezdtek dolgozni és sokkal keményebb bánásmódban részesültek, mint a fivéreik. A lányok vették át a bátyjaik házimunkáit is, amikor azok iskolába kezdtek járni. Amíg a fiúkat egy idősebb szerzetes ellátásával bízták meg, addig a lányokat a magatehetetlen beteg rokon ápolására küldték, amely sokkal rosszabb lehetőséget jelentett az előrelépésre és tanulásra.[25]

1959 előtt kevesebb, mint a népesség 20% volt írástudó.

A tibeti diákok hátrányosan vannak megkülönböztetve a kínai osztálytársaikkal szemben, mind a középiskolákban mind az egyetemeken kizárólag kínaiul oktatnak. 2005-ben 11,5%-a a lakosságnak rendelkezik érettségivel vagy egyetemi diplomával. Ezért a szülők inkább kínai iskolába íratják a gyerekeiket, a továbbtanulási lehetőségeik megőrzése érdekében. A tibeti nyelv kiszorítása egyértelmű kínai erőszakpolitika az asszimiláció véghezvitelére.[26]

Tibeti imazászló: A tibeti tájkép jellegzetességei a házak, kolostorok, magaslatok vagy a hágók tetején lobogó színes imazászlók melyeket általában „Szélparipá”-nak neveznek. A zászlókra imákat, egyes istenségek képmásait és mantráit, valamint jó szerencsét hozó fohászokat nyomtatnak, hogy a szél mindenfelé közvetítse hatásukat. A Szélparipa védelmezi a veszélyes, magas helyeken utazókat, védelmet ígér a káros helyi erők ellenében, főként pedig elősegíti a jólét, a bőség és a szerencse gyarapodását.[27]

A VII. században Szongcen Gampo tibeti király építtetett palotát a hegyre, ennek egyetlen épen maradt része a csúcson levő kápolna. A mai palotarendszer a XVII. században, az ötödik dalai láma uralkodása idején épült. A Potala szanszkrit szó, a buddhista mitológiában annak az égi tartománynak a neve, ahol Avalokitesvara, „a látó szem”, Tibet védőistene lakozik. A dalai lámát a védőisten földi megtestesülésének tartják, amellett, hogy minden dalai láma közvetlen elődjének a reinkarnációja. A Vörös-hegyre épült Potala-palota aranyozott tetői mérföldekre látszanak a Lhászát körülvevő síkságon. A 41 hektárnyi területet elfoglaló épületegyüttes négy részből áll, a középső Vörös Palotában az egykori dalai lámák nyugszanak, a köréje épült Fehér Palotában a mindenkori dalai láma lakott, az Alsó Palotában a kormányhivatalok, a börtönök és az istállók kaptak helyet.[28]

A tibeti imamalmok a lelki áldás és béke kiterjesztésének es zközei. Az imamalom belsejében egy vékony papírtekercs forog, melyen az Om Mani Padme Hung mantra számos példányban, tibeti írással szerepel. Az imamalom forgatásával a mantra áldása minden irányban szétterjed.

A dalai láma fényképét birtokolni bizonyos területeken súlyos bűn, amit a kínai hatóságok meg is torolnak.

A Dharmacsakra magyarul: „dharma kerekere” a Nemes nyolcrétű ösvényt jelképezi.

Az Észak-Indiából származó, Dél- és Kelet-Ázsia számos vidékén elterjedt buddhizmus világvallás, egyike a legelterjedtebb, korokat és kultúrákat meghatározó vallási rendszereknek. Jelentőségét növeli, hogy a vallástörténészek többsége ebben a hitben látja a sajátos 'keleti' szemlélet legkidolgozottabb változatát, amely alapvetően tér el a Nyugat nagy vallási rendszereinek gondolkodásmódjától. Tibet, Mongólia, és a délkelet-ázsiai országok lakóinak többsége egyértelműen Buddha tanításának követője, ám Kínában vagy Japánban a buddhizmus helyi vallásokkal él szinkretizmusban, az egyes vallások közötti határok pedig szinte megállapíthatatlanok. Bizonytalan becslések szerint a szűkebb értelemben vett buddhisták száma földünkön 300 millió, a buddhizmus által is áthatott vallási rendszerek követőinek száma viszont legalább ennek a háromszorosa.

A buddhizmus tehát Indiában, a brammánizmus fejlődésének klasszikus periódusában született, társadalom- és valláskritikaként, negatív megváltástanként igyekezve átformálni és bírálni a világ monoton körforgását, az emberi újjászületések fatális kikerülhetetlenségét, a társadalmi-emberi egyenlőtlenségek kikerülhetetlenségét hirdető hindu papi vallásosságot.

Maga a Buddha kifejezés páli nyelvben annyit jelent, mint 'felébredt'; olyan személy, aki a létezés lényegéről és értelméről való tudását nem isteni kinyilatkoztatás, tanulás révén, hanem saját meditáló szelleme erejével szerezte. Már ebből az etimológiából is következik, hogy a buddhizmus nem pusztán vallás, hanem sajátos ismeretelmélet, filozófia, etika és életmodell, az emberi önazonossághoz és üdvösséghez vezető út birtokbavételének sajátos technikája, az önmagát szellemi értelemben felülmúlni képes ember alkotása, az ember intellektuális képessége a lét titkainak elsajátítására.

A Buddha tanítása szerint tehát a legalapvetőbb valóság, amelyre a meditációnak, a külsőségektől elvonatkoztató megértésnek irányulnia kell, a dharma fogalma. Ez elsősorban magát az egyetlen, végső, osztatlan, nyugalomban lévő valóságot jelenti, amelynek befogadására és elérésére törekedni kell. Egy másik jelentésben a dharma maga a tan, a törvény, amely az ide elvezető, aszkézissel, lemondással, a világ változandóságától való elfordulással jellemezhető utat jelöli ki. Harmadikként a dharma a világról való lemondás technikája, mint erény: egy olyan életelv és életvezetési modell, amelyet tanítványai és követői számára a Mester a nirvánába való eljutás ösvényeként ajánl.[29]

Kínában, Koreában időről időre vallásüldözések lángoltak fel, Tibet és Mongólia buddhizmusa pedig a maga sajátos lámaizmusával a világtól elzárt önálló fejlődés útjára lépett.

A buddhizmus, mint világvallás történelmi sorsában nagyobb változásokat már csak a 20. század hozott. A Szovjetunióban, Mongóliában, majd Kínában kibontakozó kommunista uralom felszámolta vagy működésében erősen korlátozta a buddhista közösségeket. Tibet Kína általi 1950-es bekebelezése a dalai lámák és a tibeti buddhizmus politikai és szellemi befolyását törte meg, az 1960-as évektől pedig Buddha követői üldözött, ellenzéki mozgalommá lettek.

A dalai lámák intézménye az európaiak szemében úgy tűnhet, mintha az Tibet ősi hagyománya lenne, pedig nem így van. 1578-ben évben Altan kán a mongolok egyik vezére adományozta a "dalai" címet Gjalva Szönam Gjacónak a gelukpa rend vezetőjének. E rang viselője azonban ennél is később, 1642-ben kapta meg a Tibet feletti uralmat. Ekkortól beszélhetünk a dalai lámáról, mint istenkirályról, aki a tibeti nép teljhatalmú ura, ha ezt nem is tudta mindig gyakorolni. A gelukpa rend vezető szerepe is az V. Dalai Láma (1617-1706) idejében alapozódott meg Tibetben. A dalai lámák székhelyeként ismert Potala palota 1645-től 1692-ig, szintén az ő idejében épült, és korában a világ legnagyobb épülete volt. A dalai lámák intézményének az európaiak által a XX. században megismert formája pedig a mandzsu Csing dinasztia idején (1644-1911) formálódott ki.[30]

4 tibeti buddhista iskola van, 3 meditációra épül, a legújabb a dalai láma iskolája, a gelukpa a világi dolgok felé is fordul, ezért „politizálnak”.

14. dalai láma, Tenzin Gyatso 1935-ben született, 2 évesen választották ki, mint a 13. dalai láma inkarnációja. 1989-ben neki ítélték a Nobel Béke-díjat, hiszen erőszakmentes fellépést hirdet Tibet függetlenségéért. A világi hatalmának köszönhetően részben a politikába is részt vesz (látogatások külföldön, találkozók politikusokkal).

Pancsen láma: a tibeti Tashilhunpo-kolostor főapátja, a közelmúltig Tibet egyik legfontosabb szellemi vezetője, rangban közvetlenül a dalai láma után következett. A pancsen lámák a tibeti buddhizmus legbefolyásosabb iskolájához, a gelugpához tartoznak, egymást újjászületési láncban követik. Nevének jelentése: „nagy tudós”
11. Gedhun Choekyi Nyima 1995-ben tűnt el, miután kiválasztották. Ezután a kínaiak is megkeresték a szerintük „igaz” Pancsen lámát, így a jelenlegi láma kínai befolyás alatt áll. 

Karmapa láma: harmadik legmagasabb rangú vezető, 17. Karmapa, azaz Trinli Táje Dordzse, a tibeti buddhizmus egyik legfontosabb képviselője, aki 29 éve született Tibetben, de a kínai megszállás miatt 11 éves kora óta Indiában él. Ő a „jógik királya” „cselekvés embere” A karmapa láma az egyetlen olyan tibeti buddhista szerzetes, akinek méltóságát mind a dalai láma, mind Peking elismeri. A Karmapa láma az első tudatosan újjászülető tibeti láma, sok száz évvel megelőzték a dalai lámákat. Jelenleg két Karmapa láma „működik”, ami az inkarnáció miatt nehezen magyarázható, de korábbi tibeti tanítás tett róla említést, hogy több testben is felfedezhető a láma szelleme.

Szerzetesek: 1949 óta a kínaiak több mint 6000 tibeti kolostort és zárdát romboltak le, 1978-ra, csak 8 kolostor maradt fenn.[31] A felszentelés célja az, hogy elégedett, egyszerű és szerény életet alakítsanak ki, minél kevesebb vággyal és figyelemeltereléssel. A lényeg nem az, hogy az egyén megszabaduljon a világ stresszétől és felelősségeitől, hanem hogy türelmessé váljon, önfegyelmezetté és befelé fordulóvá,  méghozzá az ezt elősegítő és támogató közösségben. Az ilyen, a buddhista út tanulmányozásának szentelt élet egy olyan belső átalakulás megvalósítása felé halad, amelyben egyetemes felelősség veszi át a családi kötelezettségek helyét. A Szangha életmódja (szerzetesek és apácák közössége) nagyon egyszerű: alapvető élelmiszereket fogyasztanak, és nagyon kevés személyes holmijuk van. Hajnalban kelnek, meditálnak, tanulnak, a délután folyamán már szilárd táplálékot nem fogyaszthatnak. A vörös és sárga színű, darabokból összevarrt öltözék és a borotvált fej a külső megjelenéshez való kötődésről és a mindennapi kényelemről való lemondást jelképezi. A cölibátus elengedhetetlen, sőt, a szerzetesek és apácák fogadalmait és erkölcsi kötelmeit alapvető fontosságúnak tekintik spirituális fejlődésükhöz. A buddhista szerzetesi hagyomány szerint az etika és az erkölcs alkotja a lelki élet alapját. A frissen felszentelt szerzetes illetve apáca mellé egy szobavezetőt rendelnek, aki gondoskodik az ellátásáról, és megismerteti a szerzetesi élettel. A fiatal szerzetesek első tantárgyai a tibeti nyelv és nyelvtan, az irodalom, az ének és az imák, míg idősebb társaik történelmet, filozófiát és szövegelemzést tanulnak, valamint klasszikus buddhista szent szövegeket memorizálnak. Noha a fő hangsúly a tudományos tárgyakon van, a szent művészetekre, az asztrológiára és a gyógyászatra is jut idő. A vitatkozás tibeti buddhista művészetét, a cod-pát nagyon hosszú ideje használják arra, hogy "próbára tegyék" Buddha szavait, s a szerzetesek így elsajátítsák a logikus érvelés és a kritikai elemzés tudományát. A szerzetesi viták roppant elevenek, s a bírósági kihallgatás és a harcművészet keverékének tűnnek. A cél azonban a logikus érvelés, az összpontosítás és a találékonyság képességének a csiszolása, s annak biztosítása, hogy ne csupán bemagolják a tanításokat, hanem értsék is meg azokat, méghozzá számos szinten egyszerre.

Magyar vonatkozás: 1989-ben alapították az első buddhista egyházakat Magyarországon, Budapesten és Veszprémben. Egyre több helyszínen jelennek meg, az egyik legjelentősebb a Becskén található Meditációs Elvonulási Központ, melybe Európa számos országából érkeznek buddhisták. 2012-ben Budapesten járt a Karmapa láma, amikor egy új épület alapkőletételén vett részt.

Balatonkeresztúron a Rabten Tashi-Ling (Tibeti Kulturális Központ) fekszik, mely Őszentsége a Dalai Lama vezette gelugpa tradíció meditációs központja. 2000-ben nyitották meg, ezzel kimutatva a magyarok és a tibeti buddhizmus szoros kapcsolatát.

Rabten Tashi Ling (a szerencsekert) mindenkit szeretettel vár, akár gyakorolni akarja a buddhista vallást, vagy csak nyugalomra vágyik.

A tibetisztika nemzeti tudományágnak tekinthető, mivel a tibeti nyelv és műveltség megismerése Kőrösi Csoma Sándor (1784–1842) átfogó és elmélyült kutatómunkájának köszönhető. Nyelvtana, tibeti–angol szótára, a buddhista terminológiai szótár angol fordítása, a tibeti műveltség számos területetét bemutató tanulmányai a mai napig alapvető értéket jelentenek, a kutatások kiindulópontjául szolgálnak.[32]

Tibet politikája

Tibet évszázadok óta békében élt környezetével a hatalmas, zordon, természeti forrásokban gazdag országban. A természeti kincsek nemcsak az alacsony lélekszámnak köszönhetően maradtak sértetlenek; erre tanít a buddhizmus is, amely minden teremtményt egyformán tisztel. A Kínai Népköztársaság 1951-es, nemzetközi törvényeket sértő tibeti annexiója óta azonban a halál kultúrája uralkodik a Világ Tetején.

Tibet valaha független volt, több különböző királyságra osztva, egy része pedig ideiglenesen Kínához tartozott. Napjainkban a terület zöme a Kínai Népköztársaság része, egy kis részét pedig a kínai kormány és néhány másik ország, valamint szakmai és civil szervezetek szerint India ellenőrzi. Jelenleg a Kínai Népköztársaság kormánya és a Központi Tibeti Adminisztráció továbbra sem ért egyet abban, hogy amikor Tibet Kína részévé vált, vajon a terület bekebelezése mennyire törvényes a nemzetközi jog szerint. Mivel az, hogy mi minősül tibeti területnek, jelenleg komoly vita tárgya (lásd a térképet jobb oldalon), ezért sem a méretét, sem a népességét nem könnyű meghatározni, ugyanis a különféle szervezetek másként definiálják a tibeti régió területeit. Ráadásul a Tibet jó részét bitorló Kína a Tibeti autonóm tartomány részének tekint olyan területeket is, amelyeket nem ellenőriz. Jelenlegi területének egy részére India is igényt tartana. A száműzött tibeti kormány, a Központi Tibeti Adminisztráció szerint is tartoztak a történelmi Tibethez a jelenlegi kínai tartományon kívüli területek is.

A KTI székhelye Indiában Dharamszala városban van, ahol a Dalai Láma 1959-ben letelepedett, miután a tibetiek felkelését leverték a kínaiak. A száműzött testület igényt tart Tibeti autonóm tartomány, Csinghaj tartomány, illetve a szomszédos Kanszu, Szecsuán és Junnan tartományok bizonyos részeinek kormányzási jogára, mivel a kormány szerint a történelmi Tibet mindezeket a területeket magában foglalja.

Az indiai kormány jóváhagyásával a KTI számos kormányzati jellegű funkciót vezet az indiai tibeti emigráns közösség számára: iskolákat, egészségügyi szolgáltatásokat működtetnek, kulturális és gazdasági fejlesztési programokat szerveznek. Ellátják a Tibetből továbbra is nagy számban (többnyire Nepálon keresztül gyalogszerrel) érkező menekülteket is.

Tibet és Kína kapcsolata

Kettejük pozitívnak semmi esetre sem nevezhető kapcsolatát az alábbi tényekkel tudnánk szemléltetni:

Egyrészt, hogy közel 1 millió tibeti pusztult el a kínai invázió során, valamint a Dalai Lámával sorsközösséget vállalva 100 000 tibeti vonult önkéntes száműzetésbe.

A kínai kormány szerint Tibet mindig is Kína része volt, holott Tibet –történelme folyamán mindig – önálló és szuverén kormánnyal, pénznemmel, postai és jogi rendszerrel, nyelvvel és kultúrával rendelkező nemzet volt.

A Tibetre a kínaiak által ráragasztott új megnevezés, a Tibeti Autonóm Régió (TAR) valótlan, hiszen se nem tibeti, se nem autonóm, hanem egy Peking által diktatórikus eszközökkel irányított közigazgatási egység.

Nincsenek emberi jogok, nemcsak Tibetben, de Kínában sem.

A kínai kormány rövidlátó gazdaságpolitikájának eredményeképpen mára Tibet ökológiai értékei is a pusztulás szélére sodródtak és emellett a kínai kormány olyan infrastrukturális fejlesztési politikát folytat mely a kizsákmányolást és az elnyomást mélyíti.

A kínai vezetés kettős politikája

Az irodalom szerint a kínai vezetés kettős politikát folytat. Egyrészt mindent megtesz azért, hogy a tibeti népet elnyomja, megfossza kultúrájától, vallásától, és mind a népet, mind a területet hasonlóvá tegye a többi kínai tartományhoz. Másrészt, a saját maga által elkövetett bebörtönzéseket, kínzásokat és egyéb jogtalanul elkövetett gazságokat – vagyis az elnyomás felszíni nyomait - igyekszik a lehető legnagyobb mértékben elrejteni (pl: szabadságjogok)
Magát a tibeti nép „felszabadítójaként” és „jótevőjeként” tünteti fel, utalva arra a gazdasági fejlődésre, ami a Tibeti Autonóm Területen tapasztalható. Vajon a gazdasági fejlődés ösztönzése a tibeti érdekeket szolgálja?

Bevonulásuk óta a kínaiak rengeteg utat építettek. Ezek célja nem a tömegközlekedés fejlesztése volt, hanem hogy a hadsereget gyorsan és akadálytalanul lehessen mozgatni, ha szükség lenne rá. Katonai ellenőrzőpontok százai vannak az utakon országszerte.

A közlekedés fejlesztésével még nem is lenne baj. A baj az, hogy a kínaiak által Suhanó Acélsárkánynak nevezett járaton 2-3000 kínai bevándorló érkezik nap mint nap. Egy évre előre minden jegy elkel, és nem véletlen: a kínai kormány komoly anyagi eszközökkel támogat minden bevándorlót. Titkolt, de könnyen átlátható céljuk, hogy rövid időn belül kínaiak tömegeit telepítsék Tibetbe. Így elérhetnék azt, hogy a tibetiek kisebbséggé váljanak saját hazájukban. Ha ez sikerülne, már könnyen be lehetne a helyzetet állítani a világ számára úgy, hogy Tibet mindig is Kína része volt, hiszen „ma is” túlsúlyban van a kínai lakosság.

Tibet ásványkincsekben meglehetősen gazdag, melyek kiaknázására csak napjainkban kerülhet sor. Sajnos a kínai kormány ebben sem a helyiek, hanem kizárólag saját érdekeit érvényesíti.

Kína ásványkincseinek 40%-a Tibetben található, melynek kínai neve egyébként (Xizang) “nyugati raktárat” jelent. A kínai vezetés olyan olajóriásokat hívott meg Tibetbe, mint a BP és a Shell, hogy keressenek olajat és gázt, mivel a kínai kutatások eddig nem jártak komoly eredménnyel

A KKP Az ellenállókat és a rendszer ellenségeit kíméletlenül bebörtönzik vagy kivégzik, mindezt teljes titokban. A börtönökben előfordul, hogy a tibeti férfiakat erőszakos módon fosztják meg nemzőképességüktől. Egy 2007-es törvényben még azt is megtiltották a szerzeteseknek, hogy engedély nélkül újjászülessenek.

Nemzetközi megítélés

Nyugatiak milliói szimpatizálnak a Dalai Lámával és a tibeti üggyel, és számos kormány is kifejezte támogatását. Összefogással nemzetközi nyomást próbálnak gyakorolni Kínára, hogy legalább enyhítsen politikáján.
Kelettől nyugatig, a kormányok határozatokat hoztak (pl.: így tett Ausztrália, Belgium, Csehország, Lengyelország, Litvánia, Németország, Magyarország, Skócia, és az Európa Parlament is), hogy a fennálló helyzet – Tibet erőszakos elfoglalása és a szabadságjogok tartós és súlyos megsértése – tarthatatlan. Ezen határozatok felszólítják Kínát, hogy változtasson politikáján, és erre konkrét utasításokat adnak. A probléma az, hogy azt nem kötik ki, hogy mi történik, ha Kína nem teljesíti a követeléseket. Ilyen felszólításoknak pedig csak az illedelmes nyugati államok szoktak engedelmeskedni, a jó diplomáciai kapcsolatok fenntartása érdekében. Kínát azonban a diplomácia ilyen formája a legkevésbé sem érdekli.

Gazdasági és politikai okokból az ENSZ nem mer keményebben fellépni Kína ellen, és mióta a globalizáció eredményeképpen, Kína a nyugati nagyhatalmak elsőrangú üzleti partnerévé vált, Tibet témájának fenntartása kényelmetlenné

A láma szerepvállalása

A buddhizmust sokan a „béke vallásaként” ismerik, és valóban, az is. A Dalai Láma, mint a buddhizmus legfőbb egyházi és szellemi vezetője számára meglehetősen szúk mozgástér áll rendelkezésre a Tibet önállóságáért, illetve megmaradásáért folytatott harcban. Az előbbi megfogalmazás azért is lényeges, hiszen a Tendzin Gjaco legfontosabb és leggyakrabban hangoztatott politikai alapelve az, hogy „én nem a függetlenséget követelem, hanem - mint ahogyan már oly sokszor elmondtam - csupán azt, hogy a tibeti nép valódi önrendelkezést kapjon, azért, hogy így a saját civilizációját megóvhassa".

Tehát a dalai láma hivatalos politikája ugyanakkor az, hogy nem követel függetlenséget Tibetnek, ehelyett megelégedne a Hongkongéhoz hasonló autonóm státusszal, amely sokkal nagyobb szabadságot biztosít, mint a Tibet régió számára jelenleg létező autonóm területi státusz.

Az elnyomó nagyhatalom vezetése hamar felismerte, hogy a teljes bekebelezés

legnagyobb akadályát, a száműzetésben élő egyházi vezető testesíti meg. Emiatt több alkalommal is felajánlották hazatérésének lehetőségét, azonban ez egyet jelentett volna a kínai uralom jogszerűségének elismerésével, így a láma ezt mindannyiszor visszautasította.

A Láma tántoríthatatlan elszántságát, hogy békés úton oldja meg népe problémáját, 1989-ben béke Nobel-díjjal ismerte el a világ. Kína azonban teljes egészében elvetette a Láma Ötpontos Béketervét, mely a következőket tartalmazza:

1. Tibet egész területét békeövezetté kell nyilvánítani;

2. Kína hagyjon fel betelepítési politikájával, amely már a tibeti nép részarányát veszélyezteti saját országában;

3. A tibeti nép demokratikus és alapvető emberi jogainak szabadságát tiszteletben kell tartani;

4. Tibet természeti környezetét helyre kell állítani, és meg kell óvni. Kína Tibet területén ne állíthasson elő többé nukleáris fegyvereket, és ne helyezhessen el nukleáris hulladékot sem;

5. Érdemi tárgyalásokat kell kezdeni Tibet jövendő státuszáról, valamint a tibeti és kínai nép viszonyáról.

Az olimpiai láng

Sajnálatos módon az Olimpia már hosszú évtizedek óta nem a béke ünnepét, hanem inkább a nagyhatalmak erőfitogtatását jelképezi, amely az I. világháborút követően vált a politikai erődemonstráció eszközévé, hiszen a vesztes országokat – köztük Magyarországot – nem hívták meg a belga szervezők az 1920-as antwerpeni olimpiára.

A 2008-as Pekingi Olimpia Kína számára nem egyszerűen egy sportverseny volt, hanem egy eszköz a kínai nagyhatalmi potenciál erőfitogtatásának számára. Ennek okán a megnyitón elindított olimpia láng útjának két legjelentősebb pontja, nem a világ legnagyobb fővárosai és metropoliszai voltak, hanem két jelképes állomáshely: a Mount Everest csúcsa, valamint Lhasza, Tibet fővárosa. A Középső Birodalom előbbivel azt szándékozta megmutatni a világnak, hogy mindenre képes, az utóbbival a Tibet feletti kínai hegemóniát kívánta prezentálni.

Tibet gazdasága

Ipar

A „békés felszabadítás” előtt gyakorlatilag csak kézműipar volt, a tibetiek szinte kizárólag szőnyeget, nemezt, köpenyt, csizmát, facsészét tudtak előállítani. A „modern ipar” teljes hiánya jellemezte a területet ekkoriban.

Kína az 1959-ben végrehajtott „demokratikus átalakítás után” egy sor iparágat igyekeztek meghonosítani. Ezek közül a legfontosabbak: az energiaipar, a kohászat, a szénipar, a gépgyártás, a vegyipar, az építőanyag-ipar, az erdőgazdaság, a gyufagyártás, a műanyagipar, a textilipar, az élelmiszer feldolgozóipar, a bőripar, a papírgyártás. Az üzemek főleg Lhaszában és Sigacéban koncentrálódnak. 2003-ban a tibeti ipar 1,8 milliárd jüanos értéket produkált, ami Tibet nemzeti össztermékének 15 százalékát tette ki.

Mezőgazdaság

Tibetben a mezőgazdasági területen az állattartás dominál, amely a földműveléssel kapcsolódik össze. A terület sajátos, hideg magashegyi időjárása meghatározza a mezőgazdaság lehetőségeit is. A mezőgazdasági adottságok tekintetében nagy különbség van a körzetek és a különböző magasságokban fekvő területek között. Földművelés főleg a kedvezőbb klímájú folyóvölgyekben folyik. Viszonylag kevés fajta kultúrnövény található meg Tibetben, főleg árpát termesztenek, emellett búzát, repcét, babot is. Néhol rizs és kukorica is megterem. Az árpa vetésterülete a legnagyobb, hiszen ez a növény jobban bírja a hideget, a tengerszint feletti 2500 és 4500 méter közötti magasságban fekvő vidéken is teremhet.

Állattenyésztés

Tibetben a mezőgazdaság fő területe az állattenyésztés, amely hosszú múltra tekint vissza. Még nagy tartalékok vannak fejlesztésében. Közel 82 millió hektárnyi legelő található Tibetben. Ebből több mint 56 millió hektárnyi legelőt lehet hasznosítani, ami közel ötödét teszi ki az egész ország rendelkezésére álló legelőknek. Tibet az ország öt nagy állattenyésztő bázisának egyike. Sok legelőtípus van Tibetben. A magashegyi puszták és a magashegyi legelők területe az összes legelőnek több mint 90 százalékát teszik ki. Ezeken a területeken magas tápértékű füvek nőnek.

Tibetben az állattenyésztés adja a mezőgazdasá g össztermelésének 60 százalékát. Főleg jakot, juhot, és kecskét tartanak, amelyek közül a jak tenyésztése a legjelentősebb. Ez az állatfajta jobban bírja a hideget, az oxigénhiányt, a nedves időjárást. A jak sok tejet és húst ad, továbbá közlekedési eszközként is használható. A tibeti fajta juh is jobban viseli a magashegyi zord időjárást, a hideget, szárazságot, és jelentős gazdasági hasznot hoz.

Erdészet

Tibetben az erdők területe 6 millió 300 ezer hektárt tesz ki, ami egész Tibet területének alig 5 százalékát jelenti. Ez az 5 százalékos arány messze elmarad az ország átlagától. Az erdők élőfa-készlete azonban az autonóm területen eléri a 1,4 milliárd köbmétert, amivel Tibet a második helyen áll az országban a fakészlet nagysága terén. Az erdők főleg a Yalung Zangbo folyó középső és alsó szakaszánál, a Shannan körzetben és a keleti hegyszorosoknál fekszenek. Az őserdők a legjelentősebbek, és a fenyőfa a legfontosabb fafajta, amelynek nincs párja a világon a növekedés tekintetében.

Kína szerepe

1950-ben Tibet „primitív” országnak számított, feudális társadalmi struktúrával és pre-indusztriális gazdasággal

A kínaiak úgy emlegették Tibetet, mint a „három nagy hiány” (üzemanyag, kommunikáció, emberek), és a „három bőség” (szegénység, elnyomás, a vallási és lelkiismereti terror) országa. 1951-ben a csamdói konferencián a kínaiak az együttműködő tibetiekkel kimondták Tibet "békés felszabadítását”.

Majd ezt követően közeledést ajánlottak a dalai lámának, melyet ő elfogadott, s küldöttséget küldött Pekingbe, melynek eredményeként megszületett a „Tizenhét Pontos Egyezmény”. Ebben a kínai vezetés leszögezte, hogy gondoskodni fog a katonák élelmezéséről, azonban ezt a kötelezettségüket nem tervezték, ezért az idő múlásával egyre inkább a helyi kormányra hárult a probléma megoldása. Ennek következtében összeomlott a gazdaság, a raktározott élelmiszer mennyisége vészesen apadni kezdett, és így az addig nem tapasztalt infláció is a magasba tört.

Az erőszakos „modernizálás” egyik első lépéseként a kínaiak megkezdték a Kínát és Lhászát összekötő két útvonal, valamint a fővárostól 90 kilométerre egy repülőtér megépítését. Az új utak erőteljesen lecsökkentették a szállítási időt, ugyanakkor, mivel Tibetben nem volt kőolaj, ill. üzemanyag, jelentős problémát és többletterhet jelentett a hiány megoldása

(A dolog másik oldalát tekintve, a tibeti nép, akiknek a fejlődését szolgálta az útépítés, korántsem rendelkezett az 50-es években számottevő gépkocsival.)

Az utak a kínaiaknak voltak fontosak: az otthonról beszerezhető használati cikkeinek árát jelentősen csökkentették, és hozzájárultak Peking azon törekvéseihez is, hogy a szomszédos országokkal lebonyolított kereskedelem csökkentésével erősödjenek a tibeti-kínai kereskedelmi kapcsolatok. Még egy szempontból vizsgálva az útépítés jelentőségét, ezáltal jóval gyorsabbá vált a kínai hadsereg utánpótlása, különösen veszélyhelyzet esetén.

1955 után a kínaiak elkezdték megszervezni a világi oktatást. 1957-re 78 általános iskolát létesítettek, 6000 tanuló okítására (természetesen nagy hangsúlyt helyeztek a kínai állam, annak rendszere, Mao gondolatainak megismertetésére… ). A diákok számára lehetővé tették, hogy Kínába menjenek tanulni. Ezen rendelkezésekkel sikerült valamilyen haladást elérni az analfabétizmus visszaszorításában, ám sajnos az iskolák alapítása többnyire a városi területekre korlátozódott.

Források  

http://hungarian.cri.cn/chinaabc/chapter11/index.htm

http://www.tibet.hu/tibetpress/tibet-gazdasaga-ugy-erosodik-hogy-kozben-gyengul

Képek:

http://index.hu/nagykep/2012/10/03/kina_63_a_rablogazdalkodo_nagyhatalom/

http://tulpa.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=749439&

http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?n=schuro&pid=19727

http://buddhizmus.network.hu/kepek/szepseges_tibet/free_tibet

http://www.liontravel.ro/destinatii/tibet/tibet-10-zile-O548

http://www.xcxdjzx.cn:2000/jxds/meishu/1nj/tpzx/SC/ZGFGXS/pics.htm

http://www.utisugo.hu/hirek/a-vilag-legveszelyesebb-utjai-349869.html

http://hungarian.cri.cn/341/2010/09/16/2s127808.htm

http://www.tibetdiscovery.com/flight-to-lhasa/tibet-airport/

---

[1] Világjárók lexikona (Szerk.: Fráter Zoltán, Menich Zsuzsa, Nácsa Klára), Reader’s Digest Kisadó Kft., 1998., 688. o.

[2] FREE TIBET, http://www.freetibet.org/about/introduction-to-tibet#.UJTwNG9mI_x (2012.11.03.)

[3] CENTRAL TIBETAN ADMINISTRATION, http://tibet.net/about-tibet/tibet-at-a-glance/ (2012.11.03.)

[4] FREE TIBET, http://www.freetibet.org/about/introduction-to-tibet#.UJTwNG9mI_x (2012.11.03.)

[5] CENTRAL TIBETAN ADMINISTRATION, http://tibet.net/about-tibet/tibet-at-a-glance/ (2012.11.03.)

[6] THE TIBETAN NATIONAL FLAG, http://tibet.net/about-tibet/the-tibetan-national-flag/ (1012.11.03.)

[7] KAKAS BEÁTA: Tibet története és vallása. Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft., Debrecen. 31-34. o.

[8] FREE TIBET, http://www.freetibet.org/about/tibets-history#.UJd7QG9mI_x (2012.11.05.) (a továbbiakban: FREE TIBET)

[9] Tibet története és vallása. 60. o.

[10] Uo. 66.o.

[11] Uo. 85-89. o.

[12] FREE TIBET és Tibet története és vallása. 95-96. o.

[13] FREE TIBET

[14] FREE TIBET és Tibet története és vallása. 98-99. o.

[15] Uo.

[16] Tibet története és vallása.103-106. o.

[17] Uo. 106-107. o.

[18] Uo. 107-109. o.

[19] FREE TIBET és Tibet története és vallása. 108-109. o.

[20] FREE TIBET

[21] Uo.

[22] Uo.

[23] FREE TIBET

[24] http://www.buddhistaegyhaz.hu/

[25] http://www.buddhistaegyhaz.hu/

[26] http://www.freetibet.org/about/society-culture-and-religion

[27] http://terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/imazaszlo.html

[28] http://www.buddhistaegyhaz.hu/

[29] http://www.buddhistaegyhaz.hu/tartalom.php?oldal=tanit_buddhizmus

[30] http://www.tibet.hu/potala/a-dalai-lamak-intezmenye-es-tortenetuk

[31] http://www.freetibet.org/about/introduction-to-tibet

[32] http://gepeskonyv.btk.elte.hu/adatok/Okor-kelet/Okori.es.keleti.nyelvek.es.irasok/index.asp_id=88.html