„A templomot s az iskolát” - II.

Az erdélyi magyar kisebbség jogainak alakulása az oktatáspolitika terén, a rendszerváltástól napjainkig – MÁSODIK RÉSZ

[A Flachbarth Műhely különösen fontosnak tartja, hogy a hallgatók által formált szakmai vélemények teret kaphassanak ezen a műhely fórumon. Az alábbiakban Illés Veronika tanulmányának részletét olvashatjuk a román oktatási rendszer kisebbségi vonatkozású aktuális kérdéseiről.]

A „nemzetközi helyzet…”

A nemzetek feletti szervezetek kiemelkedő szerepe van a tekintetben, hogy a szervezetükben részes államok kisebbségeit felkarolja. Születtek is különböző kezdeményezések a témában. A két legjelentősebb, az Európa Tanács által létrehozott szerződés, a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartája (1993), valamint a Keretegyezmény a nemzeti kisebbségek védelméről (1995). A szerződések létrehozásának indokául szolgált a Szovjetunióban és Jugoszlávia területén lezajlott súlyos etnikai konfliktusok, valamint, hogy mindezidáig nem létezett egyetlen szervezet által sem konkrétan a kisebbségek védelmére hozott szabályzat. Románia mindkét szerződést aláírta, azonban sok évnek kell eltelnie még azok tényleges érvényesüléséig. A korábban ilyen témában létrehozott dokumentumokkal kapcsolatban (pl. Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet keretében hozott Helsinki Záróokmány, Párizsi Charta vagy a Közép Európai Kezdeményezés kisebbségi jogok védelméről szóló okmánya) két probléma is felvetődik. Az egyik hogy nem volt egy a kisebbségek jogait egységesen rendező dokumentum, a másik, hogy az eddigiek csak soft law dokumentumokként, ajánlásokként léteztek, nem rendelkeztek monitoring rendszerrel.

A Nyelvi Charta 

A Nyelvi Kartát az Európa Tanács hozta létre a Helyi és Regionális Hatóságok Kongresszusának kezdeményezésére. Megalkotásának kiindulópontja volt, hogy az ún. ’nem hivatalos nyelvek’ a legtöbb országban veszélybe kerültek, így a Karta - a korábbi nyelvi jogokat védő dokumentumokkal szemben - már nem a kisebbséget védi, hanem a kisebbségek nyelvét. A Karta célja tehát a nyelvet megmaradása érdekében saját kulturális közegében, védeni, és nem a többségi nyelvvel folytatott küzdelembe belépni. A nyelvnek fontos szerepe van a nemzeti identitás meghatározásában, emiatt gyakran került sor diszkriminációjára. A Nyelvi Karta egyik fontos eleme, hogy hangsúlyozza, minden állam köteles elismerni a kisebbségi nyelvek létezését az adott államban, valamint, hogy nem elegendő a diszkrimináció tilalma, biztosítani kell a nyelv védelmét is.

Románia a Nyelvi Kartát az elsők között, már 1995. július 17-én aláírta, ehhez képest csak több mint tíz évvel később, 2008. január 29-én ratifikálta, és ez év május elsején léptette életbe. Romániában összesen 20 nemzetiségről lehet beszélni, ezek közül a 10 nagyobb a bolgár, cseh, német, horvát, magyar, orosz, szerb, szlovák, török és ukrán nyelvek.

A karta végrehajtási mechanizmusából Romániában eddig négy ciklusnak kellett volna teljesülnie. Az első jelentés elkészítése 2009-re lett volna esedékes, de csak 2010-ben terjesztették elő. A második ciklusról szóló jelentést 2012-ben kellett volna beadni, ez azonban egészen 2016-ig váratott magára. A harmadik ciklusról szóló jelentés beküldésének határideje 2015, míg a negyediké 2018. Erre kevés esély látható, mivel a második ciklusról szóló jelentés is csak nyolc évvel a ratifikáció után érkezett meg.

A román jelentés alapján az egyezményben foglaltak korrektül működnek. Szakértői Bizottság (amely szintén megvizsgálta a megvalósulást) kifogásolta, hogy Románia nem teljesíti a kitételt mely szerint attól függetlenül kell biztosítania magyar nyelvű oktatást bizonyos feltételek megléte esetén, hogy erre igény érkezett volna, valamint, hogy bizonyos megyékben a magyar nyelvű oktatás hiányának mértéke aggodalomra ad okot. A Szakértői Bizottság megtudta, hogy Temes, Arad, Bihar, Szatmárnémeti, Máramaros, Szilágy, Kolozs, Fehér, Hunyad, Nagyszeben, Beszterce-Naszód, Maros, Hargita, Kovászna, Brassó, Bákó és Bukarest megyében sokszor problémásan, vagy egyáltalán nem valósult meg a magyar nyelvű oktatás. A Bizottság megjegyezte, hogy a kisebbségi történelem és kultúra tanítása nem csak a nemzetiségekre vonatkozik, hanem minden releváns diákra az adott területen. A Bizottság szerint az erről érkező tájékoztatások nem egyértelműek.

Megállapították, hogy bizonyos területeken a tanárhiány végett nem lehetséges a magyar nyelvű oktatás biztosítása. Ez visszavezethető az alacsony fizetésekre, és a kisebbségi nyelvű tanításra való ösztönzés hiányára. Számos olyan területen sem tudják biztosítani ezáltal a magyar nyelvű oktatást, ahol a kisebbségek többségben vannak. A Bizottság felhívja a román hatóságokat arra, hogy a tanárok képzése által biztosítsa az elegendő számú pedagógust, mert ebből megannyi probléma fakad. 

Végül pedig, bár léteznek kisebbségi felügyelő szervek, Románia nem szolgáltatott elegendő információt annak a megállapítására, hogy teljesült-e ez a kitétel.

A 2. § értékelésében a Szakértői Bizottság csak azt tudta megállapítani, hogy Románia csak azokra a területekre tért ki, ahol a magyar nyelvűek jelenléte történelmi hagyományokból adódik, más területekre azonban, mint például Bukarestre nem. Ennek fényében nem rendelkeznek ezen kitétel elbírálására elegendő információval.

A Karta szabályozása alapján lehetőség van arra is, hogy a Szakértői Bizottság jelentéseit civil szervezetek egészítsék ki, információkat szolgáltassanak a megfigyeléseikről, valamint arra is, hogy árnyékjelentést készítsenek. Ez azt jelenti, hogy a részes állam jelentésétől esetleg eltérő helyzetekre hívják fel a figyelmet a kisebbségekhez közelebb álló civil, érdekvédelmi szervezetek.

A CEMO által készített árnyékjelentés, a Maros megyei közösséget és a nyelvi jogok gyakorlati érvényesülését vizsgálja, így ez nem terjed ki egész Erdélyre, felhívja azonban azokra a problémákra a figyelmet, melyek nem csak itt jelennek meg. A szervezet vizsgálata alapján jelentésében megállapította, hogy Románia azon kötelezettségét, hogy biztosítsa a középiskolai oktatást, még nem teljesítette. Számos településen az igények ellenére még mindig csak egynyelvű képzés folyik, és a magyar nyelvű diákok abba a kényszerhelyzetbe kerülnek, hogy vagy ingáznak, vagy románul tanulnak. Gyakoriak a homályos megfogalmazások, és így sok esetben történtek visszaélések azzal a kitétellel kapcsolatban mely szerint magyar nyelvű osztály indításához „elegendő” számú diák szükséges.

Visszaélésekre került sor a beiskolázásokkal kapcsolatban is, mivel a 9. osztályokban nem biztosítanak annyi helyet, mint ahányan a 8. osztályt elvégezték, ezzel arra kényszerítve nagyon sok diákot, hogy román nyelven folytassák tanulmányaikat. Ez történt a 2009/2010. tanévben, amikor Marosvásárhelyen a beiskolázási terv alapján a szükséges 1862 hely helyett csak 1400-at biztosítottak volna, míg a román osztályokban 3700 helyett egészen 4200-at. Ezzel a magyar nyelven tanulás lehetőségének a folytonosságát gátolták.

Nehézséget okoz a szakoktatásban meglévő szabályzat, miszerint a szaktantárgyakat a magyar osztályba járó diákoknak is románul kell tanulniuk. Hasonló a helyzet a középiskolákban tanulható fakultatív tárgyak esetén is, mivel ezeket - még a magyar tannyelvű iskolákban is - általában magyarul nem tudó román pedagógusok tanítják (pl.: zene, sport, idegen nyelv, informatika). A Marosvásárhelyi iskolák esetén ez eléri a 40%-ot. Növeli a problémát, hogy a vegyes nyelvű, multikulturális intézmények is csak látszólag azok, mivel a feliratok, belső tájképek szinte kizárólag csak románul vannak.

A Kisebbségi Keretegyezmény 

Szintén az Európa Tanács égisze alatt került kidolgozásra a Nemzeti Kisebbségekvédelméről szóló Keretegyezmény, melyet 1994-ben fogadtak el, majd 1995-ben nyitották meg aláírása, és rövid időn belül 20 állam alá is írta. A Keretegyezmény kidolgozásáról akkor döntöttek, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az 1201-es ajánlás nem lesz Kiegészítő Jegyzőkönyv, így ezt alapul véve fejlesztették ki az új egyezményt.

Románia a nemzeti kisebbségek védelméről szóló Keretegyezményt a megnyílása után aláírta, és még ugyanezen év végén ratifikálta, majd 1998-ban hatályba léptette. A Keretegyezmény kisebbségi oktatásra vonatkozó szakaszai a 12-14. cikk.

Az EMNT és az SZNT közös erővel készített árnyékjelentést a Románia által leadott beszámolóhoz. Ebben kiemelik az anyanyelvű oktatás gyakori ellehetetlenülését, mivel vagy nem biztosítják azt egy településen, vagy a törvény által előírt utazási támogatás nem érkezik meg. A problémák gyakran a hatóságok érdektelenségére vezethetőek vissza. A Keretegyezmény által meghatározott kötelezettségek közül, a 12. cikket illetően három problémás kérdésre tér ki az árnyékjelentés, melyről az országjelentés hallgat. Egyrészt a tankönyvekhez való hozzáférés a kisebbségek részére, másrészt az anyanyelvű oktatás biztosítása valamennyi szinten, végül pedig, hogy a vizsgák és versenyek elérhetőek legyenek kisebbségi nyelven is. A problémás területeket külön-külön is vizsgálat alá veszi, elsőként a tanterv tekintetében. A probléma abból fakad, hogy a tantervet kisebbségi szakértők nélkül állítják össze, így az ő érdekeiket, általuk fontosnak tartott dolgokat figyelmen kívül hagyják. Ez kiütközik a román nyelv és irodalom tanításában, ahol azok a magyarok diákok, akik adott esetben nem is beszélik a többségi nyelvet, ugyanazt a tananyagot veszik, mint a románok. Ennek következtében rosszabb jegyeket is kapnak, és a nyelvet sem tanulják meg, annak ellenére, hogy jogilag lehetőségük lenne a románt, mint idegen nyelvet tanulni. A tankönyvek bevezetése is problémákba ütközik. Minőségileg a legmegfelelőbb az lenne, ha a tankönyveket importálnák, ezt azonban az Oktatásügyi Minisztérium nem hagyja jóvá, de a többi lehetőséget sem meríti ki anyagi okokra hivatkozva. Mindezek következtében a magyar oktatás sem a tankönyvek biztosítása, sem a tanterv kidolgozása terén nincs elkülönítve a romántól, így a magyar érdekek nem tükröződnek bennük.

Az oktatási törvény elméletileg biztosítja a Keretegyezménybe foglalt azon kötelezettséget, hogy az anyanyelvű oktatást minden szinten elérhetővé teszi, amelyik településen pedig ez nem lehetséges, ott a legközelebbi helységben tanulhatnak a diákok anyanyelvükön, és az utazáshoz anyagi támogatást kaphatnak. A probléma ott kezdődik, hogy a támogatás nem a központ által van finanszírozva, hanem települési szinten, így a szegényebb települések adott esetben nem tudják teljesíteni erre irányuló kötelezettségeiket. Ebben az esetben a diákok vagy önerőből kell, hogy megoldják, vagy román nyelvű iskolába járhatnak.  A harmadik problémát a vizsgáztatásokban tapasztalt diszkrimináció okozza. A magyar diákok előtt itt is két lehetőség áll. Vagy román nyelven vizsgáznak, ami adott esetben egy olyan tanulónak, aki végig magyarul tanult, nagy nehézséget okoz, vagy pedig magyarul. Ennek hátránya, hogy a fordítások gyengék, gyakran félreérthetők (amit az erre jutó költségek hiányával indokolnak). Mindezek következtében a magyar diákok hátránnyal indulnak a továbbtanulás terén is.  A 14. cikk gyakorlati alkalmazása sem zökkenőmentes. Annak ellenére, hogy a törvény garantálja, a kisebbségek anyanyelven történő tanulásához való jogot, valamint, hogy ezen a nyelven tanulhassanak, nem beszélhetünk kisebbségi oktatási rendszerről, mivel nincsenek garanciák, melyek ezt biztosítanák. Nincs a nemzetiségek kezében olyan jogi eszköz mellyel kikényszeríthetnék a kisebbségi oktatás törvényes működését.

Több szinten sérül a törvény kivitelezhetőségének biztosítása. Először is nem létezik olyan intézmény mely kifejezetten a kisebbségi oktatásra fókuszál, és a kisebbségi oktatás minőségének fejlesztésére összpontosít. Ezzel már megvalósul a diszkrimináció, mivel a román oktatás színvonalának fejlesztése mellett a magyar fokozatosan elmarad. A törvény szerint ahhoz, hogy magyar nyelvű osztályokat lehessen létrehozni az oktatás különböző szintjein a kisebbségi tanulóknak el kell érniük egy bizonyos számot, de vannak esetek amikor külön kérelemre, annak ellenére, hogy nem érik el a kijelölt keretet, kivételes esetben, létrejöhet magyar osztály. Gyakorta tapasztalható ennek a rendelkezésnek a rosszindulatú alkalmazása. Sokszor nem engedélyezik az osztályok indulását, jellemző, hogy a helyzet javítása érdekében összevonnak osztályokat, ily módon két vagy több osztály párhuzamosan működik. Ez óhatatlanul is az oktatás színvonalának romlásához vezet. Előfordul az is, hogy az óvodai, óvoda előtti oktatás során román diákok kerülnek a magyar nyelvű intézményekbe, és ilyenkor leggyakrabban nyelvcsere történik, az oktatás nyelvét magyarról románra váltják.

Problémát jelent, hogy a kisebbségi oktatásra fókuszáló szerveknek kicsi a mozgásterük. A jelentés megállapította, hogy sem a központi, sem a megyei szintű szerveknek nincs tényleges döntési joga, valamint önálló költségvetése sincs, így ilyen körülmények között nehéz megvalósítani bármilyen előrelépést is.

Összességében a nemzetközi intézmények szabályozásaival kapcsolatban azt állapítottam meg, hogy nehézkes mindig a kisebbségek védelmének tárgyalása, érezhető azonban, hogy ezt a kérdést nem lehet megkerülni. Egyre több és egyre konkrétabb szabályozás születik ezen a téren, véleményem szerint azonban a szervezetek csak óvatos lépéseket tesznek, nem mernek igazán beleszólni az államok belügyének nyilvánított kérdésekbe. Annak ellenére, hogy a kisebbségek védelme szorosan kapcsolódik az emberi jogokhoz, így indokolatlannak tartom ilyen mértékű belügyként való kezelését. Érzékeny téma ez a másik oldalról is, mivel a kisebbségek joggal várhatnák például az Európai Uniótól, vagy más nemzetközi szervezetektől, hogy drasztikusabb lépéseket tegyenek, amennyiben az államok nem tartják be a kisebbségekre vonatkozó kötelezettségeiket, emberi jogokat sértenek. Felfedezhető bizonyos mértékű érdektelenség is Európa nyugati oldalán fekvő néhány, mivel az ő szemükben ez a téma kevésbé releváns. Úgy gondolom, hogy az emberi jogok mellett a kisebbségi jogoknak is azonos súlyúnak kellene lenniük, mivel ugyanúgy sérülhetnek itt egyéni, individuális jogok, valamint kollektív, egy közösség egészének a jogai. A rendszerváltás óta eltelt több mint negyed század alatt a jogi keretek tagadhatatlanul kiszélesedtek, sőt a román jogszabályok közelítőleg összhangba kerültek azokkal a kisebbségeket érintő nemzetközi jogi rendelkezésekkel, amelyeket Európában a nemzetek feletti közösségek az emberi jogok részeként definiálnak. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a magyar nyelvű oktatás biztosításáért még mindig, folyamatosan küzdeni kell.

Románia hatályos alkotmánya szerint Románia demokratikus és szociális jogállam. Az Európa Tanács Velencei Bizottsága szerint a jogállam fogalmi elemei közé a jog uralma, törvényesség biztosítása, a jogbiztonság követelménye, az önkényesség tilalma, a független bírói szervekhez való fordulása joga, az emberi jogok védelme, diszkrimináció tilalma, a törvény előtti egyenlőség elve tartozik. A jogállam elképzelhetetlen jogbiztonság nélkül, amely megköveteli azt, hogy az egyes jogszabályok világosak, egyértelműek, kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek, vagyis, hogy a jogi rendelkezéseket ne lehessen önkényesen alkalmazni, ne lehessen velük visszaélni. Addig azonban, amíg a jogalkalmazás nem a jogszabályokkal összhangban történik, és amíg nincs biztosítva az állampolgárok számára jogsérelmük orvoslásának lehetősége  a jogállamiság elve sem érvényesül maradéktalanul. Álláspontom szerint javulna a helyzet, ha Romániában létrejönne egy olyan jogorvoslati fórum, amelyen keresztül a kisebbségek sérelmeiket ténylegesen orvosolni tudják, és ha az állam lehetőséget biztosítana, megfelelően működő felügyeleti rendszer létrehozására, amelyen keresztül folyamatosan szemmel tartják, hogy minden iskolában biztosítva vannak-e a jogszabályok által előírtak.

Egy európai kisebbségvédelmi kezdeményezés…

A magyar oktatás diszkriminációjának és korlátozásának effektív megszüntetése, és ezzel egyidejűleg a magyar oktatás színvonalának a növelése létfontosságú, mert ennek elmaradása veszélyezteti a magyar közösség jövőjét. Az erdélyi magyar közösség létszámának folyamatos csökkenése aggodalomra ad okot, és ennek megakadályozásában az oktatás jelentősége vitathatatlan, amely megsegítésére kivételes lehetőségnek a jelenleg folyamatban lévő Minority Safepack EurópiaPolgári Kezdeményezés, amely a kisebbségek identitásának megőrzésében, támogatásában nyújtana segítséget az Európai Unió területén. Egy olyan törvényjavaslat-csomag, amely a nemzeti kisebbségek biztonságát szeretné szavatolni, egy olyan EU-s jogszabály-gyűjtemény, amely lehetővé teszi a kisebbségi, nyelvi jogok és a kultúrák védelmének szorgalmazását.

Az Európai Unió mottója “In varietateconcordia – Egység a sokféleségben”.  A Minority SafePack Kezdeményezés célja, hogy a jelmondat valódi gyakorlatára bátorítsa az Európai Uniót, hogy az EU javítsa a nemzeti kisebbségekhez és kisebbségi nyelvi közösségekhez tartozó polgárok védelmét és erősítse a kulturális és nyelvi sokféleséget a területén. Az Európai Unió eddig számtalan alkalommal figyelmen kívül hagyta ezeket a kéréseket, és a tagállamokra vagy más nemzetközi szervezetekre bízta a kisebbségi kérdések megoldását, így ez most egy olyan kivételes, és égetően szükséges lehetőség, amit nem szabad elmulasztani.