2017. február 1., szerda

Katalónia a Brexit tükrében

A 2016-os brit népszavazás alapjaiban rengette meg az európai integrációt és a tagállamokat. Kiválásuk demokratikus úton való megszavazásával nem csak az Európai Unióból való kilépésre teremtettek precedenst, hanem a népszavazás, a népakarat erejének következményeit is bemutatták a nyugati demokráciában. Nem meglepő, hogy a Brexit előidézheti a skótok elszakadását az Egyesült Királyságtól, és ha erre is sor kerül, akkor nem biztos, hogy megálljt lehet parancsolni a többi, függetlenedni vágyó kisebbségnek sem, mint például a katalánoknak.


Katalónia történelmi áttekintése

Katalónia Spanyolország északi-keleti részén elhelyezkedő 32 108 km2-es nagyságú terület, melynek fővárosa Barcelona, lakossága megközelítőleg 7,5 millió fő.[1] Közigazgatási státusza autonóm közösség.

 A „katalanizmus”, vagyis a katalán nacionalizmus valódi lényegét Jordi Pujol katalán elnök fogalmazta meg egyszer, mely lényegében megegyezett egy nemzet objektív és szubjektív ismérveinek a felsorolásával Katalóniára vetítve. Hangsúlyozta a katalánok arculatát, védjegyeit, melyet legegyszerűbben a nyelv, a kultúra és a történelem fémjelez, és beszélt az identitás, az összetartozás tudatról, a katalán mentalitásról.[2] Pont ezek azok a tényezők, melyek egy autonómia létét igazolhatják.

Katalónia történelme hosszú időre tekint vissza, hiszen már a IX. században, pontosan 870-től datálódik. Barcelona, Vich és Gerona független tartományok egy család fennhatósága alákerülésével alapították meg a Katalán uralkodói dinasztiát.

 Katalónia történelmében a XVII-XVIII. század hozott jelentős változást, amikor V. Károlynak és II. Fülöpnek köszönhetően az abszolutista vezetés miatt a térség -bármennyire is küzdött ellene- elvesztette addigi függetlenségét és a háborús évek alatt ránehezedett a katonai és annak a finanszírozási súlya is. Végül 1717-ben provinciává fokozta le V. Fülöp és a katalán nyelv használatát is betiltották.[3]

 A XIX. század első felében a politikai-gazdasági rendszer megváltoztatásával és az addig kiharcolt katalán jogok eltörlésével -amiket beolvasztottak az egységes spanyol rendszerbe- sikerült kivívni a katalánok elégedetlenségét. 1829-ben megszüntették a katalán kereskedelmi kódexet, 1834-ben pedig a tengeri kereskedelem és jog gyűjteményt.[4]

 A nagy áttörés a XIX. századi forradalmi hullámmal jött. Ekkor vetődött fel a föderáció gondolata is az 1868-as polgárháború után, ami következtében minden régió, köztük Katalónia is állami státuszt kapott volna. Ez volt az I. Köztársaság föderációs kísérlete. Ekkor kezdett el virágozni a katalán irodalom, történelem és a saját nyelv is. - A kisebbségek kulturális, nyelvi fejlődése az autonómiák vizsgálatakor nagyon jelentős, hiszen ez is egy kifejező eszköze a függetlenedésnek. (Ezt az időszakot a katalán újjászületés időszakának is szokták nevezni.) Kidolgozásra került a „katalanizmus” politikai aspektusa is, mely az utolsó gyarmatok 1898-as elvesztése után rohamos tempóban erősödött. Ez a lendület és eszme kitartott a századfordulóig is.

 A következő állomás a katalánok függetlenedési krónikájában a XX. század, amikor úgy tűnt, hogy békés úton rendezhetik eddigi sérelmeiket és érhetik el az autonóm státuszt. A Cortesben, a spanyol Nemzetgyűlésben a Regionalista Liga zászlaja alatt politikai erőként jelenhettek meg. 1931-ben, a II. Köztársaság idején népszavazást tartottak Katalónia autonómiájával kapcsolatban, és a 99%-os többség támogatásával megalakult a katalánok önálló helyi önkormányzata, majd 1934-ben a katalán parlament kikiáltotta a Katalán Államot, melyet egy föderatív spanyol állam keretein belül képzeltek el, egy integrált állammodellben.[5][6]

 Az 1936-os szavazások népfronti győzelme után úgy tűnt helyreáll a katalánok alkotmánya. A büntetőügyi, szociális és kereskedelmi törvényhozásban jogköröket kaptak, ők feleltek a mértékegységek meghatározásáért, továbbá a természeti forrásokat is ők felügyelték. A jogszabályok és törvények hierarchiája továbbra is fentállt, a nemzeti szint elsőbbséget élvezett. Ugyanakkor ez az állapot sem bontakozhatott ki, az 1936-39-es spanyol polgárháború új fordulatot hozott és a kezdeti ígéreteiket, miszerint az autonómiák szélesebb jogköröket kapnak, nem váltották be.[7]

 A XX. századi spanyol diktatúrák igyekeztek minden eszközzel, elsősorban a katalán nyelvhasználat betiltásával, üldözésével, a kisebbségek autonóm törekvéseit letörni. Egy olyan politikai vezetés, melynek mottója az „Egy Haza, egy Próféta, egy Vezér” egyértelműen üldözi a kisebbségeket, az önigazgatás, önállóság gondolatát és mindent egy egység alá akar bekényszeríteni.

 Az elnyomás következtében kezdett nőni a belső elégedetlenség és kibontakozóban volt a „katalanizmus”. 1971-ben megalakult egy olyan Katalán Gyűlés, mely képes volt minden ellenzéki egységet, mozgalmat, pártot magába foglalni – egy elnyomott csoport esetében ez természetesnek mondható, hiszen a legjobb közösségképző erő a közös ellenségkép. Három pontos programjuk szerint az amnesztiára, a politikai szabadságjogokra és az 1932-es autonómiastatútum visszaállítására törekedtek.[8]

 A 70-es évek gazdasági válsága, majd a Vezér, Francisco Franco halála egy új korszakot jelentett a spanyolok és a katalánok számára egyaránt. Spanyolországnak újra lett királya, továbbá 1978-ban létrehozták az ideiglenes önkormányzat intézményét, mely státuszt minden régió megkapott. Az ideiglenes önkormányzat bevezetése politikai és államigazgatási szempontból is taktikus és ésszerű döntés volt: sikerült csökkenteni az elégedetlenséget a társadalomban, illetve a szubszidiaritás elve mentén nem csak a feladatokat, kompetenciákat, de a problémákat is sikerült az alsóbb, lokális szintekre delegálni.[9]

Katalónia, mint autonóm közösség

A katalán nemzet tipikusan a „hibás történelmi döntések során kialakult kisebbségek” közé tartozik. Guy Héraud szerint ezek azok a kisebbségek, akiknek igazából nem szabadott volna kialakulniuk. Létezésük a történelmi eseményeknek, a vétkes politikai vezetésnek, a birodalmak hegemón törekvéseinek és az elnyomásnak köszönhető. Héraud szerint ezek határmódosításokkal és az önrendelkezés megadásával orvosolhatók lennének.[10]

 Az új spanyol alaptörvény megalkotásakor különös figyelmet szenteltek az autonómiák kérdésének. Ennek egyik legékesebb példája a 2. cikk, mely deklarálja a nemzetiségek és régiók autonómiához való jogát.[11]

Az új nemzetfelfogást hűen tükrözi az alkotmány, melyben többször találkozhatunk a demokrácia, szabadság, kisebbségvédelem, pluralizmus, emberi jogok, kulturális hagyományok tiszteletben tartása, szabad vallásgyakorlás és nyelvhasználat kifejezésekkel. A 148. cikkely [12] az autonómiák szempontjából az egyik leglényegesebb rendelkezés:
I. Az önkormányzati közösségek a következő területek illetékességét vállalhatják magukra:
  1. Önkormányzati intézményeik megszervezését.
  2. A területükön lévő községek határainak megváltoztatását és általában a helyi testületekre vonatkozó államigazgatási feladatkörök közül azokat, amelyek átruházását a helyi igazgatásra vonatkozó jogszabályok lehetővé teszik.
  3. A területrendezést, a városfejlesztést, a lakásügyet.
  4. Az önkormányzati közösség területén folyó helyi érdekű közmunkákat.
  5. A teljes egészében az önkormányzati közösség területén levő vasutakat és országutakat, valamint azonos feltételek között az ezeken zajló forgalmat és a kábelszállítást.
  6. A menedékkikötőket, a sportcélú kikötőket és repülőtereket és általában azokat, amelyek nem látnak el kereskedelmi tevékenységet.
  7. A gazdasági élet általános szabályozásával összhangban a mezőgazdaságot és az állattenyésztést.
  8. A hegyeket és az erdőgazdálkodást.
  9. A környezetvédelmi igazgatást.
  10. Az önkormányzati közösség helyi érdekű vízgazdálkodási, csatorna- és öntözőrendszerének tervezését, kivitelezését és üzemeltetését; az ásvány- és hévizeket.
  11. A belvízi halászatot; a tengeri kagyló és a vízi állatok tenyésztését; a vadászatot és a folyami halászatot.
  12. A helyi vásárokat.
  13. Az össznemzeti gazdaságpolitika célkitűzésein belül az önkormányzati közösség gazdasági életének fejlesztését.
  14. A kézműipart.
  15. Az önkormányzati közösség helyi érdekű múzeumjait, könyvtárait és zeneművészeti főiskoláit.
  16. Az önkormányzati közösség helyi érdekű műemlékállományát.
  17. A művelődési élet, a kutatómunka, illetőleg az önkormányzati közösség nyelve oktatásának támogatását.
  18. Saját területén az idegenforgalom előmozdítását és rendezését.
  19. A sport és a szabadidő hasznos eltöltésének előmozdítását.
  20. A társadalmi gondozást.
  21. Az egészségügyet.
  22. Az épületek és létesítmények állagának felügyeletét és védelmét. Egy alkotmánykiegészítő törvényben előírt feltételek között a helyi rendőrséggel való együttműködést és egyéb feladatköröket.
II. Öt év elteltével az önkormányzati közösségek önkormányzati törvényük módosításával, a 149. cikkelyben előírtak alapján, fokozatosan bővíthetik hatáskörüket.
A feladatok és funkciók tényleges felsorolásán túl fontos kiemelni a cikkely II. pontját, mely további lehetőségek biztosítását helyezi kilátásba a helyi önkormányzatok számára. Ugyanakkor a feladatok delegálásán túl különböző forrásokat is megneveztek a végrehajtás finanszírozására, mint a központi költségvetés, a saját bevételek és egyéb kompenzációs alap. Természetesen az alkotmány a szükséges intézményrendszert is garantálja, és ezen felül nevesíti is.
A Katalán Autonóm Statútumot 1979 decemberében fogadták el. Ez a berendezkedés inkább csak kulturális önrendelkezést biztosít a térség számára, hiszen számos olyan terület van, ahol továbbra is az állam dönt. Ilyen például többek között a média, a kereskedelem, a gazdaság és a munkajog.[13]
Ugyanakkor egy ilyen önkormányzás kiharcolása is jelentős eredménynek számít. A kasztíliai központi állam, véleményem szerint, soha vagy csak nagyon különleges és indokolt esetben fogja engedni, hogy Katalónia kiváljon és saját, teljes mértékben független államot hozzon létre. Ennek elsősorban gazdasági okai vannak, hiszen a spanyol gazdaság motorjaként tartják számon a térséget.
A Statútumot vizsgálva figyelemre méltó a hangsúly, mely a katalán nyelven és kultúrán van. A nyelvápolás, nyelvmélyítés, a katalán nyelv a kasztíliai spanyollal egyenrangúként való elismerése mind-mind jelentős lépés, egy olyan etnikum életében, melynek történelme során számos alkalommal tiltották be, üldözték anyanyelvüket. A nyelven keresztül természetesen az oktatásra és tömegkommunikációra is hatással vannak, habár az előbbiekben már említettem, hogy nincs kizárólagosságuk ezeken a területeken.
A spanyol alkotmánybíróság az 1980-as években megfogalmazta a „hatalom vertikális megosztásának” elvét. Ez nagyban leegyszerűsítette az autonómiák, helyi önkormányzatok értelmezésének kérdését. Az elv rendezi a központi hatalom és a különböző területi egységek és autonómiák közti hatalom- és kompetencia megosztását, e szerint az állam a fő hatalom, mely szuverén és ő adhat politikai, kulturális autonómiát a régióknak, illetve ő ruházhatja át, delegálhatja a közigazgatási feladatokat és funkciókat az államigazgatás alacsonyabb szintjeire.[14]
1982-ben úgy tűnt, hogy a katalán autonómia a többséget elégedettséggel tölti el. Egy 1982-es felmérés szerint a katalánok több, mint 50%-a az önrendelkezés mellett áll, kicsivel több, mint egy ötödük a teljes függetlenséget szeretné elérni, további 20% inkább a központi hatalomhoz tartozna. A felmérés azt is kimutatta, hogy a katalánok több, mint egy ötöde, nem sokkal az Európai Közösségekhez való csatlakozás után az autonómia státuszában a teljes elszakadás veszélyét látta.[15]

Katalánok az európai integrációban

A 80-as évek után úgy tűnt, hogy háttérbe szorult a katalán kérdés, ez köszönhető volt az 1986-os Európai Közösségekhez való csatlakozásnak is. Az integráció okozta változások és gazdasági fellendülés elvonta a figyelmet az északkeleti „kincstárról”, hiszen adódott egy másik forrás lehetőség.

 A következő jelentős esemény az ezredforduló után történt. 2005-ben került sor a katalán autonómia statútum reformjára, melynek négy jelentősebb pontja igyekszik orvosolni az 1979-es statútum hiányosságait.

A négy követelés, újítás a következő:
  • Katalónia, mint nemzet elismerése: politikai és kulturális identitást erősítése
  • pénzügyi autonómia fejlesztése, többek között saját adóhivatal kialakítása
  • a Generalitat, vagyis a katalán kormány kizárólagos hatáskörének bővítése, vagyis a kompetenciák körének szélesítése
  • saját igazságügyi és bírói szervezet.

 Az autonómia statútum reformjához először a katalán parlamentnek[16] kellett megszavaznia és elfogadnia a tervezetet, ezután került a spanyol Kongresszus, majd a Szenátus elé, végül a katalánok regionális referendum keretein belül döntöttek róla, így 2006. augusztus 9-én lépett hatályba a megreformált autonómia statútum. Azonban még így is maradtak nyitott kérdések, többek között az európai parlamenti választásokon való részvétel, a katalán sportolók nemzetközi szereplése, vagy a kikötők és repülőterek kezelésének joga.[17] Ebből is látszik, hogy milyen sokrétű az önrendelkezési jog, továbbá, hogy egy kisebbségi autonómia miket tart fontosnak.

 Ugyanakkor úgy gondolom, hogy a reformok következtében elért nemzetté nyilvánítás, a katalán nyelv hivatalos nyelvvé tétele, illetve a hatáskörök növelése igen csak szép eredmény. Ezzel legitimitást nyert a katalán identitás.

 Mind ezek ellenére úgy tűnik, hogy a katalán nép nem elégedett. Nem elégszenek meg az önrendelkezés jogával, a szabad nyelvhasználattal és a többi kiharcolt és megkapott joggal; teljes függetlenséget akarnak, elszakadni Spanyolországtól.

2009-ben tartottak egy informális szavazást, mellyel egy részt azt akarták felmérni, hogy a katalánok hogyan viszonyulnak a független katalán állam gondolatához, továbbá ezzel próbálták ösztönözni Madridot, hogy gondolja újra Katalónia helyzetét. A referendum eredménye nem meglepő, a válaszadók 95%-a ért egyet azzal, hogy Katalóniának Spanyolországtól független államnak kellene lennie. Azonban a központi kormány ezzel mit sem törődött, ráadásul az Alkotmánybíróság olyan döntést hozott, mely számos, korábban a katalán és a spanyol parlament által is elfogadott bekezdések törlődtek a katalán alkotmányból, ezzel megnyirbálva a korábban kiharcolt jogokat, fogalmakat, meghatározásokat. Természetesen ez a katalánok elégedetlenségét vonta maga után és Barcelonában 2010-ben több, mint egy millióan vonultak az utcára Katalónia függetlenségét követelve.[18]

 Ezek a hangok az idő múlásával sem csillapodtak. 2015 novemberében a katalán parlament 53%-os támogatottsággal kinyilvánította, hogy amint elfogadták alkotmányukat, megkezdik azokat a folyamatokat, melyek végpontja a független katalán állam. Természetesen Madrid ellenezte ezt, és fel is hívta a katalán képviselők figyelmét, hogy az Alkotmánybíróság előtt fogják támadni az ügyet.[19]

2016 januárjában új elnök került az autonómia élére Carles Puigdemont személyében, aki a katalán függetlenség és elszakadás pártolója. E fajta törekvéseit, azonban sem saját parlamentjében, sem a spanyol törvényhozók nem nézik jó szemmel. A spanyol ügyvezető miniszterelnök Puigdemont megválasztása után ki is jelentette, hogy Katalónia egyoldalú elszakadása alkotmányellenes lenne, így készek a válaszlépésekre.[20]

Brexit hatása

Sok kérdést és fordulatot tartogat a következő időszak az Ibériai- félsziget számára, egy részt a saját határaikon belül történt események miatt, másrészt nem oly távoli szomszédjaik, a britek miatt.

 A Brexit néven elhíresült 2016. június 24-i népszavazás, amit az Egyesült Királyságban tartottak, számos új problémát vet fel és még több kérdést fogalmaz meg Európában. A referendumban a britek dönthettek arról, hogy továbbra is az Unió tagjai szeretnének-e lenni, avagy sem. Habár az elmúlt fél év eseményeit tekintve inkább visszakoznának a szavazás eredményét illetően, azonban egy olyan folyamatot indítottak el, amit ők maguk sem gondoltak volna. Precedenst teremtettek arra, hogy igenis ma Európában lehet olyan állam, aki nem szeretne tovább az európai integráció tagja lenni és ezért lépéseket is tennének. A népszavazást követő napokban hallhattunk Grexitről, Huxitról, amik véleményem szerint inkább csak hangzatos ötletek, semmit valós forgatókönyvek, ugyanakkor számos további változót felvet a Brexit, melyeknek igenis van/lehet valóságalapja.

 Az egyik reális változás Európában az Egyesült Királyság északi részén következhet be. A skót függetlenedés, illetve az észak-ír területek Írországhoz való visszacsatolásának hangjai is hangosabbak lettek 2016 júniusa óta, ők elszakadásuk kulcsát látják az Unióhoz való ragaszkodásukban. A másik nem elhanyagolható törekvés a katalánoknál figyelhető meg. A kettő szorosan összefügg: ha a brit kormány beleegyezne egy második népszavazásba a skótokat illetően, akkor a katalánok is felbátorodva követelhetnék saját referendumukat.[21]

 A katalánok erősnek érzik magukat, nem adják fel és ebben 2016 eseményei segítették őket; Puigdemont vezette autonómia politikailag egységesebbnek tűnik, a szeptember végén tartott bizalmi szavazáson a képviselők többségének támogatását nyerte el[22], ezzel szemben Spanyolországban az idei kormányalakítás korántsem volt zökkenőmentes. Szeptemberben százezrek vonultak ki katalónia utcáira, Barcelonában és más nagyvárosokban, hogy függetlenedésükért tüntessenek, azonban Madrid nem enged.[23]

A kérdés csak az, hogy Kasztília meddig bírja? A katalán parlament a fő célt tekintve egységes, az elszakadás és saját önállóságuk megteremtése talán még sohasem volt ennyire valóságos az elmúlt századokban, mint napjainkban. Eltérések, ellenvélemények a barcelonai parlamentben a mikéntben lehetnek. A katalán nép kész kimenni az utcákra, hogy függetlenségükért megharcoljanak, egy esetleges legális, a spanyol parlament által is elismert referendum eredménye sem lenne kérdéses.

 Mindennaposak az újabb és újabb fejlemények a témában, „hard Brexit”, „soft Brexit”, ráadásul az Egyesült Államok új elnökének elképzelései a Szigetországgal is nagy súly nyom a latba Anglia jövőjét illetően. Ugyanakkor több, mint fél évvel a Brexit után meglátásom szerint nagyobb az esélye a független Katalán állam létrejöttének, mint az Egyesült Királyság kilépésének az Európai Unióból.

Felhasznált irodalom








[1] Britannica http://www.britannica.com/place/Catalonia
[2] Sipos Katalin: Katalónia és a „nemzetté válás” alkotmányos folyamata. Etnopolitikai modellek a gyakorlatban. Gondolat Kiadó, Budapest, 2009. 79.o.
[3] Gerencsér Balász- Juhász Albin: A kisebbségi autonómia (működő modellek, magyar elképzelések). Budapest, 2001. 86.o.
[4] Gerencsér Balázs: Katalónia autonómiája. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog-és Államtudományi Kar Flachbarth Ernő Kutatóműhelyének blogja, 2013. http://flachbarth.blogspot.hu/2013/11/katalonia-autonomiaja.html#more
[5] Sipos: im. 80.o.
[6] Gerencsér- Juhász: im. 87.o.
[7] Gerencsér: im.
[8] Gerencsér: im.
[9] Gerencsér- Juhász: im. 89.0.
[10] Héraud,Guy: Népek és régiók Európája. Regio – Kisebbségtudományi Szemle, Budapest, 1991. 2. évf. 2.sz. http://epa.oszk.hu/00000/00036/00006/pdf/04.pdf
[11] Sipos: im. 82.o.
[12] Magyar Kisebbség Nemzetpolitikai szemle 11. sz. 4. évf. (1998.) 1. sz.
http://epa.oszk.hu/02100/02169/00008/m980119.htm
[13] Gerencsér- Juhász: im. 90.o.
[14] Sipos: im. 82.o.
[15] Gerencsér: im.
[16] Spanyolországban a nagyobb nyelvi közösségek számára saját parlamentet és saját kormányt biztosít az alaptörvény.
[17] Sipos: im. 84-91.o.
[18] Gerencsér: im.
[19] http://www.origo.hu/nagyvilag/20151109-katalonai-elindult-a-fuggetlenseg-fele.html
[20] http://vs.hu/kozelet/osszes/katalonia-fuggetlensege-a-celja-az-uj-elnoknek-0111
[21] http://catalunya.blog.hu/2016/06/24/a_brexit_gyozelme_katalonia_fuggetlenseget_segiti
[22] http://kitekinto.hu/2016/09/30/europai-ugyek/bizalmat-szavazott-a-katalan-elnoknek-a-parlament/
[23] http://index.hu/kulfold/2016/09/11/ujra_szazezrek_tuntettek_katalonia_fuggetlenedeseert/


Bejegyezte: dátum:
Címkék: ,

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)