2014. március 28., péntek

EBLUL, mint információs hálózat (összefoglaló)

2013/2014-es tanévben a nyelvi jogok nemzetközi védelmét vizsgálta a műhely. Balogh Borbála a kutatóműhely keretében dolgozta fel e nemzetközi intézmény működését. 2013 őszi előadásának kivonatát alább közöljük.



E rövid írásban megpróbálom bemutatni az EBLUL-t, mint európai szervezetet. E bejegyzés tartalmazza mi is ez a szervezet valójában, mik a meghatározó céljai, hogyan is működik és miért van ma fontos szerepe.

Az EBLUL az European Bureau for Lesser Used Languages mozaik szava, amely a "Kevésbé Használt Nyelvek Európai Irodáját" jelenti magyarul.

Az iroda 1982-ben alakult meg és Írországban van bejegyezve, az ír társaságokról szóló törvény alapján. Civil szervezet, amely így a demokratikus kormányzás elve alapján működik. Az iroda szervezetét a "tagállami bizottságok" képezik, amelyek miden tagállamban megtalálhatóak. Az iroda a Tagállami Bizottságoktól kapott mandátummal tudja képviselni a ritkán beszélt nyelvű közösségeket regionális, állami és európai színtéren is.

Az EBLUL legfontosabb céljai a következők:
  1. Információkkal, dokumentációkkal és tervezetekkel segíti az Európai Unió intézményeit, abból a célból, hogy ezek az intézmények védhessék és fejleszthessék a regionális és kisebbségi nyelveket;
  2. Információkat közvetít a nyelvi kisebbségi közösségek felé az Európai Bizottság, Európai Parlament és az EU Tanácsa politikájáról és tevékenységéről;
  3. Szakmai háttérként szolgálja a nyelvi közösségeket, kiszolgálja igényeiket, különös tekintettel az együttműködési partnerségre, az európai intézmények előtti fellépésre, valamint információkat szolgáltat az EU programjáról és összegyűjtött tapasztalatairól;
  4. Szemináriumokat, konferenciákat és egyéb találkozókat szervez a fentebb említett célok elérésének érdekében.
Ezen legfőbb célokon alapulva az Iroda fontos szerepet játszik európai és nemzetközi szinten a nyelvi sokszínűséget segítő információk áramlásában. Konkrétan: nyelvekkel kapcsolatos információkat szolgáltat, képviseli a kevésbé használt nyelveket beszélő közösségeket. Tájékoztatja őket az unió politikájáról és olyan támogatási programról, amelyeket hasznosítani tudnak. Az EBLUL folyamatosan tájékoztatja a tagállami bizottságokat, valamint az európai nyelvi közösségeket, a helyi szervezeteket és szakembereket az EU nyelvpolitikájáról és programjairól. Továbbá fontos tevékenysége még az irodának, hogy támogatást és segítséget nyújt a pályázatok adminisztratív akadályainak leküzdésében és pályázatokhoz megfelelő együttműködési partner felkeresésében.

Az EBLUL tevékenységét az Európai Bizottság által jóváhagyott egy éves terv alapján végzi. Éves költségvetési támogatást élvez, mint európai szervezet, amely a kultúra területén fejt ki aktív tevékenységet. Az éves költségvetést szintén a Bizottság határozza meg. A költségvetés az előző bekezdésben felsorolt tevékenységeket támogatja és finanszírozza. Az Iroda éves költségvetésének legfeljebb 80%-át kapja az Európai Bizottságtól, minimum 20%-át pedig nemzeti, helyi és regionális intézményektől pályázza. Jelentős támogatásokat kap az Iroda Írország és Luxemburg kormányától, továbbá a Dél-Tiroli Autonóm Régiótól és a Fríz Provinciától. Ugyanakkor a belgiumi francia és német közösségek is segítik az Iroda működését anyagi hozzájárulásukkal. Az anyagi támogatáson túl politikai és természetbeni támogatást is kap.

Tevékenysége során az EBLUL szoros kapcsolatban áll az Európai Parlamenttel, az ENSZ gazdasági és Szociális tanácsával (ECOSOC). Továbbá munkakapcsolatban áll az UNESCO-val és az EBESZ/OSCE-vel. Kapcsolatot tart fent az Európai Tanáccsal a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Chartáját érintő kérdésekben. Tevékenysége során az EBLUL tagállami bizottságait és az EU szakembereit összekapcsolja, így is szolgálja nyelvi közösségeket védelmét.

Ahhoz, hogy megértsük az EBLUL működését, fontos látnunk mik is azok a tagállami bizottságok és hogyan is működnek. A tagállami bizottságok az Iroda alapkövei, ezek önálló testületek, decentralizált egységek, amelyek az egy-egy ország civil szervezeteiként működnek. Képviselik az adott ország kevésbé használt nyelveit, s nem csupán tagszervezeteik között, de a hivatalos nyelvet használó állami intézmények, kulturális szervezetek, tudományos társaságok, médiák és más, a kevésbé használt nyelvekkel foglalkozó szervezetek szintjén is. Előmozdítják az adott országon belül élő nyelvi közösségek együttműködését. A központi iroda igyekszik tevékenységüknek nyomatékot adni és önkéntes hálózat legitimitását erősíteni. Fontosnak tartja szintén, hogy részt vegyenek a nyelveket érintő szélesebb vitákban. Az Iroda lényegesnek tartja, hogy a kevésbé használt nyelveket beszélő közösségek képviselőit összehozza, ezáltal kíván számukra teret biztosítani a tapasztalatcserére, egymás megismerésére és jövőbeli együttműködésüket szolgálni oly területeken, melyeken kölcsönösen érdekeltek.

Ezen rövid bemutatása a Kevésbé Használt Európai Nyelvek Irodájának is reprezentálja, hogy mennyire fontos az iroda munkája, hogy azon a nyelvek amelyek „eltűnőben” vannak, megmaradjanak és azt a kulturális örökséget és sokszínűséget, amelyeket a kisebbségek őriznek és tudnak, a jövő számára is megtartsuk. Az iroda munkája egy aktív tudatos szervezet munkáját jelenti, amely Európa kulturális örökségeit és kulturális sokszínűségét próbálja védelmezni, megőrizni és tovább építeni.

1 megjegyzés:

  1. Az EBLUL 2010-ben megszűnt. Ma ezt a nem-kormányzati szerepet a European Language Equality Network (ELEN) tölti be. https://elen.ngo/

    VálaszTörlés