„A templomot s az iskolát” - I.

Az erdélyi magyar kisebbség jogainak alakulása az oktatáspolitika terén, a rendszerváltástól napjainkig – ELSŐ RÉSZ

[A Flachbarth Műhely különösen fontosnak tartja, hogy a hallgatók által formált szakmai vélemények teret kaphassanak ezen a műhely fórumon. Az alábbiakban Illés Veronika tanulmányának részletét olvashatjuk a román oktatási rendszer kisebbségi vonatkozású aktuális kérdéseiről.]

Problématérkép - előzmények

Magyarország határain kívül élő magyar kisebbségek megmaradásának kulcsfontosságú és alapvető tényezője, hogy képesek-e megőrizni anyanyelvüket, hagyományaikat, kultúrájukat, az asszimilációba való beletörődéssel szemben. Önazonosságuk megtartásának lényegi eleme a magyar nyelv mindennapi használata, amely növeli a közösség fennmaradásának valószínűségét. Identitásuk megőrzésében a család és az egyház intézménye mellett az iskolák is kivételes szerepet játszanak.

Erdély történelmileg egészen 1920-ig, a trianoni békediktátumig a Magyar Szent Korona része volt, annak ellenére, hogy nem alkotott mindig egységet Magyarországgal. Az elcsatolást követően itt él a legnagyobb olyan magyar közösség, mely ekkor a határokon kívülre került. A 2011-es népszámlálás adatai alapján, az itt élő 6.475.894 lakosból 1.224.937 fő alkotja a magyar közösséget.

Romániában a magyar oktatás jelenlegi helyzete a kommunista érában elkövetett bűnök sorozatának következménye. A kommunista uralommal együtt megkezdődött az állami felügyelet kiterjesztése, és ezzel párhuzamosan az egyház szerepének csökkentése az oktatás terén. Már a kezdeti években erős nacionalista politika volt jellemző, majd az 1956-os évet követően a megtorlás jegyében a magyar nyelvű iskolák teljes romanizálására került sor. Nicolae Ceaușescu hatalomra kerülését követően a ’60-as évek közepére teljesen megszűnnek a magyar tannyelvű iskolák, a ’70-es években hozott törvényekből pedig világosan kitűnik, a román kormány szerint Romániában nemzetiségek nem léteznek, ez a felfogás pedig teret enged a nyílt asszimilációnak. Az agresszív magyar ellenes politika, legnagyobb pusztítását a magyar nemzetiségi oktatásban ebben az időszakban végezte.

A rendszerváltást követő időkben, Európában a kisebbségek jogainak szabályozására már tettek lépéseket, és Romániában is sor került a nemzetközi szerződések ratifikálása. Ebben az enyhülést ígérő időszakban sem csökkent azonban a román nacionalizmus, melynek bizonyítéka, hogy sor kerülhetett a fekete márciusnak nevezett magyar ellenes események sorára. A rendszerváltást követő 3 évről elmondható, hogy a Ceaușescu diktatúrától való felszabadulás érzete, az átfogó reformok szükségességének felismerése, és a jogi keretek hiánya jellemezte. Az oktatás továbbra is centralizáltan működött, hiszen több korábbi a kommunizmusból származó rendelkezés érvényben maradt. Úgy tűnt, a magyar kisebbségi oktatás a megfelelő törvénykezési keret létrehozásától függött.

Az 1992-t követő néhány évet a stagnálás, megrekedés időszakának lehet nevezni. Ez az időszak nem hozott több eredményt, mint az 1989-1992-ig terjedő évek, és a magyarokkal szembeni ellenséges bánásmód a rendszerváltást követő jó pár évben sem csökkent. Miközben a meghozott jelentős törvények célja a reformok életbe léptetése, és hogy az oktatási rendszerek alkalmazkodni tudjanak a helyi igényekhez, addig a meghozott jogszabályok a centralizáltságot fokozták, azzal, hogy az Oktatásügyi Minisztériumnak túlzott hatásköröket adtak. Ebben az időszakban a reform szándék már megjelenik, a rendszerszintű, konkrét változások azonban jelentéktelenek. A 2000 évekig számos reformígéretet tettek, ami a kisebbségi oktatást illeti, azonban a törvények, jogszabályok gyakorlati megvalósulása esetleges. Ennek több oka is van, egyrészt a román részről, helyi szinten kialakult mentalitásváltás hiánya, hogy nincs a törvény mögött politikai akarat, és az, hogy a nacionalizmus, valamint a magyarokkal szembeni negatív megítélés, idegenkedés továbbra is megmaradt.

Az ezredfordulót követően az új kormány ideje alatt ismét megerősödött a központi irányítás az oktatásügy terén, ami újfent hátrányosan érintette a nemzetiségeket. A népesség csökkenésével együtt a magyar iskolák száma is csökkent, mivel ha nincs meg az elegendő létszám, akkor vagy megszűntetik a tanítást, vagy kizárólag román nyelvű tagozatot indítanak.  Az 1/2011 törvénnyel főként a decentralizációra, valamint - a szubszidiaritás elvének megfelelően - a helyi szintű szerepvállalás megerősítésére törekszik a törvény. A kisebbségi magyarok helyzete abban változott meg, hogy most már nem csak a központi hatalommal kell megküzdenie azért, hogy az őt megillető jogok érvényesülhessenek, hanem helyi szinten is. Számos példa van rá, hogy az önkormányzatok, polgármesterek mondva csinált indokokkal (például a pozitív diszkriminációra, szeparatizmusra, kialakuló etnikai feszültségekre hivatkozva) nem teljesítik a törvény által biztosított igényeket.

Fontosnak tartom elmondani, hogy a törvények szintjén Romániában nagyfokú előrelépés könyvelhető el, ez azonban nem minden esetben jelentette egyet a gyakorlati érvényesülést. Azon túl, hogy a hatóságok, és más szervek különböző ürügyek okán nem teljesítettek törvényeket, tudunk példát a nyílt joggal szembeni cselekvésre. Erre példa a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) esete. Itt lenne egyedül lehetősége a közel másfél milliós magyarságnak, hogy anyanyelvén tanulja az orvostudományokat. Az egyetem eredetileg teljesen magyar nyelvű intézmény volt, majd a kommunizmus ideje alatt fokozatosan szorultak ki a magyar nyelvű képzések, míg végül teljesen román nyelvűvé vált. A 1/2011. számú új román törvény három multikulturális egyetemet jelölt meg, melyeken belül a kisebbségek önálló tagozatokat hozhatnak létre, és saját maguk megszervezhetik a teljes körű anyanyelvű oktatást. A marosvásárhelyi egyetemet kivéve, a két másik intézmény teljesítette ezt a kitételt, és a rendelkezéseket tiszteletbe tartva alkotta meg az új egyetemi Chartát.

A multikulturálisnak előírt MOGYE jelenlegi etnikai összetétele a következő: a rektor román, három román és egy magyar prorektor van, mind a három dékán román, a szenátusi elnök román, a gazdasági igazgató román, az adminisztratív személyzet mind a kilenc ügyosztályának vezetője román, a dékáni hivatalokban pedig 15 titkárnő közül csak egy magyar, a diákok létszáma pedig kb. 1750 magyar van a 4800-ból (úgy, hogy ez az egyetlen helye, ahol magyarul tanulhatnának a diákok). Az egyetemi szenátus folyamatosan gátolja a magyar nyelvű oktatás létrejöttét, például a magyar nyelvű oktatói utánpótlás akadályoztatásával is.

A jelenlegi állapotot teljes felháborodás övezi a magyarok részéről, és jogi lépésekre is sor került. Az MMD képviseletében Kincses Előd jár el, és miután a hazai jogorvoslati lehetőségeket már teljesen kimerítette (a Legfelsőbb Bíróság alaptalannak ítélte fellebbezési kérelmét, a korábbi elutasító döntés ellen), az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul. 2012-ben az Ungureanu által vezetett kabinet végül azért bukott meg, mert megpróbált érvényt szerezni ezeknek a rendelkezéseknek.  A középiskolák szintjén is akadnak problémák. Mindezek fényében kijelenthetjük, hogy a legsürgetőbb az lenne, ha nem újabb nyelvi jogok kodifikálására kerülne sor, hanem kiépülne egy olyan intézményes infrastruktúra, mely a már meglévők érvényesülését véghezviszi. A magyar nyelven tanuló diákok száma, a magyar népességgel együtt folyamatosan csökken, így nem szabadna teret adni a további asszimilálódásnak. Magyarország a rendszerváltást követően folyamatosan támogatta a határon túli magyarok oktatásának biztosítását. Nem vállalhatta, nem vállalhatja át a többségi állam szerepét, ugyanakkor megteremtheti, kezdeményezheti a kisebbségek jogi védelmét, valamint kiegészítő támogatásokat nyújthat számukra.